Szerzô: Pokreis Hildegarda
A Német kolonizáció Diószegen című kiadvány a XVIII. században, 150 évvel a török hódoltság után, II. József uralkodása alatt betelepített német kisebbség múltjával foglalkozik. A harmadik Impopulationspatent – állami betelepítés keretén belül 1786–1787-ben összesen 60 család érkezett a Német Császárság különböző részeiből: Bresgau, Würtemberg, Bamberg, Mainz, Layru, Trier és Fulda városokból. Habár különböző kiváltságokat élveztek (adó- és járulékmentesség, létfenntartáshoz nyújtott állami anyagi támogatás, újépítésű házak, kiutalt szántók és legelők), a helyiekkel való együttélés nem volt mindig zökkenőmentes: mindkét fél folyamatosan tiltakozott. Ez az áldatlan helyzet 1853‑ban szűnt meg a falu német részének önállósításával. Az önállóság szinte biztosítékot nyújtott a német kolonisták anyanyelvének, szokásainak, kulturális identitásának megőrzésére. A falurész neve ezentúl Németdiószeg lett. A fejlődést nagyban segítette a Marchegg-Párkánynána vasút megépítése 1850-ben, 1867-ben a cukorgyár és 1912-ben a Mária műmalom megalapítása. Az új feltételek között a német kézművesek és földművesek megtalálták helyüket és gazdaságilag is megerősödtek. A község életében az 1855-ban alapított elemi iskola fontos szerepet játszott: nem csupán az oktatást szolgálta, hanem kultúrközpontként is működött. A betelepítés 150. évfordulójára rendezett megemlékezés a legnagyobb kulturális esemény volt a község fennállása óta. A II. világháború előtt a német polgárok többsége a Kárpátnémet Pártot (Karpathendeutsche Partei – KDP) támogatta, de mivel a két község nemzetiségi összetétele nagyon vegyes volt (magyarok, németek, szlovákok, csehek, zsidók), ennek a ténynek nem volt igazán jelentősége. Az I. bécsi döntés után Diószeg visszakerült a Magyar Királyság fennhatósága alá. 1943-ban belügyminisztériumi rendelettel Magyardiószeget és Németdiószeget Diószeg néven egyesítették. Ezt a dátumot tekinthetjük a német kisebbség asszimilációja kezdetének. A II. világháború után több, mint 50 német ajkú családot telepítettek ki Németországba, csak azok maradtak, akik vegyes házasságban éltek (néhányukat később Magyarországra telepítették ki). A háború után tovább asszimiláció tovább folytatódott. Ma már csak a német hangzású vezetéknevek emlékeztetnek a 230 évvel ezelőtti diószegi német betelepítésre.