Mr. Peter Buday
Bc. Monika Chalmovská
Az egyhajós, délen sokszögű szentélyben záródó későbarokk épület a város történelmi magvát alkotó, a kastély együttesét is magába foglaló tömbnek nyugati sarkán foglal helyet. A templom a Cukorgyári utcával párhozamosan húzódó telek északi részén helyezkedik el. Itt található az egykori plébánia és a hozzá tartozó gazdasági épületeket. Már a 17. századi forrásokban szereplő parókia lényegesebb változásokon ment keresztül a barokk korban és a 20. század folyamán. Az átalakítások főképp az utcai szárnyat érintették, míg a gazdasági toldalékkal egybekötött udvari szárny eredeti állapotban maradt fenn.
Kőből faragott Szentháromság-oszlop áll a régi plébánia utcai homlokzata előtt. A templom főbejárata mellett egy 1890 ben emelt missziós kereszt. Az új lelkészi hivatal a 20. század 70. éveiben épült a szentélytől délre. A templom közvetlen környéke, a mai plébánia kert hosszú időn keresztül lakosok végső nyughelyeként szolgált.
Eddig a templomra minimális figyelem irányult a szakma részéről, amit a megyei monográfiában és a műemlékjegyzékben közölt sorok is igazolnak. Az itt megjelentetett szöveg a levéltári anyagból nyert adatok és a létező állapot összevetéséből, konfrontálásából indul ki. Hangsúlyoznunk kell, hogy állításainkat, a jövőben esedékes építéstörténeti és történelmi kutatás hitelesíthetné, illetve pontosíthatna.
A hagyomány szerint a mai templom a 18. század végén épült. Szentélyéhez csatolták az 1620–1690 között emelt régebbi templom tornyát. Nagyobb arányú, a helyi cukorgyár által is támogatott felújításon ment keresztül 1926-ban.
A templom elhelyezkedéséből, védőszentjéről és ama tényből, hogy Diószeg a 14. század végétől az óbudai klarisszák birtokát képezte, egy régebbi, 17. század előtt épült templom létére is következtethetünk. Másrészt azonban csak az újkori dokumentumokból kapunk híreket az új szentélyről, mely „a szántóföldeken álló“ régebbi épület, vagyis a kismácsédi Szt. Margit templom funkcióját volt hivatva átvenni.
Fontos megemlíteni, hogy a 16. század 60. éveiből származó, e területet érintő kánoni vizitációk nem utalnak két templom fennállására. Ezzel szemben a későbbi források egyértelműen különbséget tesznek a falu központjában és az azon kívüli szakrális épületek között. Mindezt figyelembe véve még így sem tűnik valószínűtlennek, hogy a klarisszák egyik birtokközpontjában nem létezett volna legalább kápolna.
Mivel létéről nincsen hiteles adatunk, a továbbiakban a forrásokban rögzített tényekkel dolgozunk. Ezek a mai templom elődjének alapítását az 1637 előtti időkbe helyezik. Pázmány Péter nagyszombati püspök egyházlátogatási jegyzőkönyve a plébániakert folytatásában álló új épületként jellemzi.
A későbbi egyházi iratanyagok a 17. század utolsó évtizedére datálják a templom építését. A két adat közötti ellentét utalhat az építkezés folyamatának elhúzódására, melyet a változatos (zavaros történelmi kor) kor eseményei gyakran szünetelni kényszerítettek. A későreneszánsz épület egyetlen maradványa (a föld alatt, feltételezhetően még meglévő alapfalakon kívül) a négyszintes, téglából falazott sátortetővel záródó torony, mely szokatlan módon a mai szentély nyugati falához simul. Egykor azonban a templom nyugati homlokzatát hangsúlyozta. Ennek nyomaként a hajó nyeregtetőjének lenyomata még látható a torony keleti, újabb lépcső-toldalékkal eltakart falán. A lenyomat helyzete elárulja, hogy a torony nem állt pontosan a hajó tengelyében. Nem kizárt, hogy ennek oka a két épületrész különböző időben való létrejöttéből ered.
A régebbi templom formáját ismerteti a Neparády János pozsonyi főesperes és Fábri Ferenc zsigárdi plébános által végrehajtott 1781-es kánoni vizitáció jegyzőkönyve.
Az egyhajós, keleti (talán sokszög-záródású) szentéllyel bővülő templom valószínűleg dongaboltozattal bírt. A hajó falát északon két, délen három vasráccsal védett ablak törte át. A főoltár mögött, a presbitérium keleti falában sárga tónusú üveggel kitöltött köralakú ablak volt, ezen kívül még egy, függőeleges ablaknyílás világította meg a teret.
A boltozott sekrestye falaiban két kisebb, vasrácsos ablak lett kialakítva. A templom főbejárata fölött állt a fából épített, két festett faoszlopon nyugvó orgonakarzat. A hajóban és a szentély alatt a talajvíz magas szintje miatt nem alakíthattak ki sírboltokat. A tetőket zsindely takarta, a templom körüli temetőt téglafal határolta.
Nem tudjuk, állt-e a templomban a 17. század végén a Szűz Mennybevitelének szentelt főoltáron kívül más is. Szt. József kiváltságos oltárát a Neparády és Fábri által lejegyzett kro-nosztikon 1736-ra datálja. 1761 előtt már létezett Nepomuki Szent Jánosé, melyet Révay Antal püspök szentelt meg.
Kürthy Elek szelii plébános vizitációja (1761) két harangról tesz említést. 1741-ben öntötték a Szűz Máriának szentelt harangot. A 18. század végén három harangja volt a templomnak: a Szűz Máriának és Szt. István királynak szentelt nagyharang 1770-ben készült Orfandl Mátyás nagyszombati műhelyében. 1772-ből származnak Szt. Donát és Flórián harangjai. A harmadik, a már előbb említett Mária-harang volt. A két utóbbit 1917-ben a háborús rekvirálások alkalmával elvitték. E sors azonban elkerülte a nagyharangot. Mivel a rajta olvasható latin feliratok ezidáig nem voltak közölve, feliratokat eddig nem közölték: az alábbi sorokban tüntetjük fel őket. Az alsó gyűrűben olvasható szöveg így hangzik: IN HON: B. V. M. ASSVMP S: STEPHANI R: HVNG: ECCL: DIOSZEGIENSIS ANNO 1770. A felsőn ez áll: FVNDAVIT ME MATTHAEUS ORFANDL: TYRNAVIA. Fordítása: Szűz Mária Mennybevitelének és Szent István magyar király tiszteletére a Diószegi egyház 1770. évben / Öntött Orfandl Mátyás Nagyszombatban.
Scsaszny György plébános működése alatt a templom nagyobb felújításon ment keresztül, ennek mértéke azonban pontosan nem ismert. Feltehetően nem került sor toldalékok építésére, boltozásra vagy a nyílások megnagyobbítására. A felújítás viszont érinthette a homlokzatokat, melyek új plasztikus tagolást kaptak az érett barokk szellemében. A külső falak színessége a torony keleti falán megmaradt rétegek tanúsága szerint a világos okker (összefüggő felületeken) és a fehér szín (a plasztikus tagozatokon – pilasztereken, párkányzatokon, ablakkereteken) kombinációján alapult.
A 18. század végén, közvetlenül az új templom emelése előtt három oszlopos oltár állt az épületben. A főoltárt – közepén a Szűz Mennybevitelét ábrázoló képpel – oldalt Szt. László és Szt. Imre fából faragott és aranyozott szobrai egészítették ki, valamint az oltár oromzatán elhelyezett Szűz Mária megkoronázását megjelenítő dombormű. A fából készült márványozott szentségtartót egy „fehér fémből“ készült feszület koronázta.
A diadalív déli oldalán volt Szt. József oltára Borromeói Szent Károly és Nepomuki Szent János szobraival. Itt állt a Fájdalmas Szűz szobra ölében a keresztről levett Krisztussal. Az oltár előtt, a fal mellett volt a gyóntatószék helye. Nepomuki Szent János oltára a diadalív északi oldalához támaszkodott. A szent szobrától jobbra, az oszlopok között állt evangélista Szent János alakja, tőle balra Szent Kláráé. A hajóban, akárcsak ma, két sorban sorakoztak a padok. A templom leltárát kiegészítette: egy máig létező békekereszt.
A torony sarkain már ott voltak Szent István és Szent László királyok, valamint Szent Klára és Erzsébet szobrai. A helyi hagyománnyal összefüggésben nem kizárt, hogy az alkotások más helyről kerültek ide, azon szentek szobrai, akiknek ábrázolása a templombelsőben is megjelenik, inkább arra enged következtetni, hogy a szobrokat kezdetek óta Diószegre szánták.
Máig tisztázatlan, milyen okból került sor a régebbi templom lebontására. A kutatott források egyikében sem bukkantunk olyan megjegyzésre, mely utalna az épület tarthatatlan állapotára, károsodásaira vagy nem megfelelő befogadóképességére. Nem ismerjük az új templom építésének évét sem. Biztos azonban, hogy a 18. század 80. éveiben, a birtokjogi változásokat követően, a vallásalap vezetése alatt valósult meg. Hasznossági szempontból formája hasonló a magyar udvari kamara építészeti igazgatóságának környezetéből származó megoldásokkal.
A korábbi helyzethez képest a legszembetűnőbb változást az épület tengelyének észak-délire váltása jelentette.
Lektori megjegyzés:. Valóban! Az egykori Moson vármegye több templomának kialakítása pl.: Mosonszerdahely a régi beépítése által, megtartásával valósult meg, azaz nem szűnt meg, de ugyanakkor a templom tájolása az ősi kelet-nyugati tájoláshoz viszonyítva észak-délire változott.
A falu közepén elterülő templomi sírkertben már 1781 előtt nem temettek. Ebben az időben nyitották meg ugyanis a település szélén fekvő új temetőt. A temetőfal eltávolítása után jelölték ki a Fő utcát a jövőbeli Cukorgyári utcával összekötő utat. Talán épp erre a tényre reagáltak az új templom építői. Magas háromszögű oromzattal ellátott homlokzatát, melynek csúcsát egy szoborfülke koronázta a falu központi tere irányába tájolták, míg a szentélyt a plébánia-kertbe.
A templomhajó és a sekrestye sima deszkamennyezeteket kaptak, csak a szentély és az orgonakarzat alatti tér lett beboltozva. A hajót 4+4 ablak világítja meg keletről és nyugatról. A szentély déli zárfalában valószínűleg egy kör-alakú ablak volt. Korábban a szentélyből is megközelíthető volt a torony, amit a nyugati falban látható derékszögű mélyedés is bizonyít. A szentély és a torony közötti lépcső röviddel a templom befejezése után épülhetett, mivel a szentély lépcső felőli, eredetileg külső falát vakolatlanul hagyták. A berendezést a régebbi épületből hozták át, a 19. század folyamán azonban fokozatosan kicserélték.
A 19. századi felújítások nem jelentettek lényegesebb beavatkozásokat a templomon. A változások első sorban a berendezést érintették. Nagyobb mértékű újításra feltehetően a 19. század derekán került sor. Befejezését az oltárasztal (menza) tábláján olvasható felirat datálhatná, mely a főoltár Szcitovszky János bíboros általi felszenteléséről szól:
MDCCCLIV- DIE 1.OCTOB. JOANNES CARDINALIS
ARCHIEPPUS STRIGON. CONSECRAVIT ALTARE HOC,
ET RELIQUIAS SS. STEPHANI M. NEITI M.-
ET GAUDIOSAE M. INCLUSIT
(Fordítása: Az 1854. évben, október első napján, János érsek felszentelte oltárt, elhelyezve belé Szent István vértanú, Szent Neitus vértanu és Szent Gaudiosa vértanu ereklyéit.)
Az északi karzaton lévő orgona 1866-ból származik. 1897-ben az akkori kegyúr, gróf Zichy József támogatásával valósult meg a hajó mennyezetének átépítése. Így nyerte el mai formáját széles átmenetekkel a két hosszabb oldalon és, profilkeresztmetszetű gerendák által behatárolt hat téglalap-alakú mezővel. Ugyanebben az évben helyezték el a templom főhomlokzatán Szűz Mária szobrát, Kuffner Károly báró feleségének, Maria Franziska von Firmian grófnő ajándékát. A templom és a plébánia kegyurai számára külön padokat állítottak a szentélyben. A Zichy-családra emlékeztetett a diadalív csúcsában lévő, 1926-ban eltávolított címer.
Nagyobb változásokat hoztak az első világháborút követő évek. 1922-ben vezették be templomba a villanyáramot, melyet díjmentesen biztosított a cukorgyár. Három új harangot öntöttek a nagyszombati Fischer-fivéreknél. A Jézus Szívének, Szűz Máriának és Szent Józsefnek szentelt harangokat a Szűz Mária és Szent István király nagyharanggal együtt új vasszerkezetre szerelték fel.
Ugyancsak a cukorgyár költségén festették ki 1926-ban a templom belsejét. A hajó falain látható figurális jelenetek – Schüle Gusztáv nyitrai festő munkái – a volt katonák, hadifoglyok és családjaik gyűjtéséből jöttek létre. Alattuk kaptak helyet - nemcsak az elesettek névsorát, de a harcmezőről és a fogságból való szerencsés hazatérést is - megörökítő emléktáblák.
A nyugati falon, a diadalívtől kezdve láthatjuk a Krisztus beszédét és Szűz Máriát gyermekével két angyal társaságában ábrázoló festményeket. Az utolsó képmezőben áll Szent Imre alakja. Vele szemben, a keleti falon a Lourdes-i Szűz képe díszlett, melyet 1957 Csanaky K. (Károly?) festett át.
Ezt követte a sérült katonát ápoló Krisztus képe. A nyugati oldal utolsó jelenetét (Krisztus elcsitítja a vihart) 1982-ben készítette Kobrtek. 1926-ban restaurálták a keresztút egyes állomásainak domborműveit. A hajó falai mellett húzódó téglapadlót betonnal helyettesítették, a márványlapokat helyükön hagyták.
A templom modernizációja folytatódott a 30. években a toronyóra kivilágításával, négy új rézcsillár elhelyezésével a hajóban és két reflektor rögzítésével a szentélyben. Az évtized végén került sor a tető javítására, melyet Fülöp István szenci mester kivitelezett.
A bárói család távozásával a templom és a plébánia elvesztette bőkezű támogatóját. A háborút követő években a szükséges javításokat késleltették a hívők anyagi lehetőségei, később járultak ehhez az ideológiai és bürokratikus akadályok. A leromlott, értékeitől megfosztott homlokzatok nagyobb helyreállítására csak 20. század 60. éveinek közepén kerülhetett sor. Ebben az időben restaurálták Álló Gyula szakmai felügyelete alatt a főoltárt.
2000 után a templomot teljesen felújították. Ennek során szétszedték a torony nyugati homlokzatának első szintjéig magasodó széles támpillérét, kifestették a hajót és a szentélyt. A barokk berendezés utolsó részleteit még a 20. század 70. éveinek folyamán távolították el. A belső berendezés, túlnyomó részben azonban a 19. és 20. századból származik. A városi krónikában olvasható bejegyzések, ill. a fényképek alapján ismerjük, hogy az eredeti leltár legtovább szolgáló elemei a hajó keleti falán lévő szószék és gazdagon faragott 18. század végéről való padok voltak.
A félköralakú, konzol-típusú szószék a szentélyből egyenes, egykarú lépcső által volt megközelíthető. A szószékkosár homlokfalát, egy Szent Katalint ábrázoló színezett dombormű díszítette. A körformájú hangvető korona volutás baldachinban csúcsosodott, melynek élén a Tíz parancsolat táblái álltak. A szószék a későbarokk és a klasszicizmus átmenetét példázta. Elsődleges funkciójának elvesztése után a 20. század második felében szedték szét. A rocaille kagylódíszes, -díszes, füzérekkel és rózsa faragványokkal gazdagon kiképzett padokat újakra cserélték.
A templom egykori berendezéséből csak egy barokk fém békekereszt maradt meg, melyet a hátoldalán látható felirat szerint a Csizmazia család ajándékozott 1777-ben. A dekoratív képzésű karokkal és a Megváltó plasztikus figurájával ellátott, hosszú rúdhoz rögzített kereszt jelenleg az oltárasztal mellett áll.
Az 1908-ban Selmecbányán, Krause József műhelyében készült neogótikus főoltár Nagy Miklós és Nagy Piroska adománya. Az oltár kőmenzából és egy faragványos, stilizált növénymintákkal élénkített háromtengelyes architektúrából áll. Domináns eleme a központi, baldachinban záruló torony, csúcsán latin kereszttel. Az oltár oldalán állnak az adományozók védőszentjeinek, Szent Miklósnak és Szienai Szent Katalinnak szobrai.
Bár az 1936-os városi krónika Szent Piroskának (Irén) említi a női szentet, szentre jellemző tárgyak alapján mint a rendi öltözet, a feszület és töviskorona azonban arra engednek következtetni, hogy esetében mégis Szienai Katalinról van szó
Lektori megjegyzés: az adományozók (MIKLÓS és PIROSKA= Irén) védszentjei lehetnek orientálók. De a döntő az attributumok.
Az oltár architektúráját vízszintesen tagolják az aranyozott párkányok, vertikális irányban pedig a kompozit (késő római korból származó a jón és a korinthoszi oszlopfő kombinációjából kialakított kompozit oszlop, amely a reneszánsz idején is alkalmazott jellemző oszlopfő-forma volt) fejezetekben záródó karcsú oszlopok. A középső torony előtt áll a baldachinos szentségház, kétoldalt térdelő angyalokkal. Másodlagosan kerültek az oltárba a polion (többszínű) technikával díszített ereklyetartók, melyek valószínűleg a régebbi főoltárról származnak. Az architektúra színezése az egységesen fehér alap és az aranyozott részletek ellentétjére épül.
A szentély domináns eleme a főoltár fölött elhelyezkedő monumentális, félkörívben záródó oltárkép, mely Szűz Mária Mennybemenetelét ábrázolja. Minden bizonnyal nem függ össze az eredeti oltárral. Elterjedt barokk előkép alapján készült mű a 19. század első feléből. A figurális kompozíció követi a hagyományos, két mezőbe rendezett ikonográfiai sémát. Az alsó részben sirató- és meglepődött apostolok csoportja veszi körül az üres sírt. Fölöttük, felhők között Szűz Má
ia, két angyal társaságában. Ismeretlen a klasszicista keretbe foglalt kép alkotója.
Talán az eredeti főoltár részét képezte az a későbarokk tabernákulum, mely jelenleg a Szent Szív oltárának helyén áll. A diószegi krónika szerint az oltár egyes fragmentumait még a múlt század 30. éveiben az orgonakarzatra vezető lépcső mellett őrizték. A szentségháznak félkörösen záródó szekrény formája van, két oszloppárral és egy kelyhet és ostyát ábrázoló domborművel ellátott egyszárnyú ajtóval. A fehér egyszínűséget aranyozott részletek egészítik ki. A csúcson helyezkedik el a feltehetően eredeti, fából faragott sugár-nimbusz vésett IHS betűkkel. A tabernákulumon nyugszik egy színezett és aranyozott feszület. A formális jegyek és a színesség alapján megállapítható, hogy az a mai főoltár számára készült.
A hajó déli részén, a diadalíven két, egykor a mellékoltárok részét képező 19. századi olajfestmény látható. Baloldalt faragott, félkörben záruló klasszicista keretbe foglalva áll a mariánus oltárról származó Szent Mihály-kép. A festmény a sátán fölött győzedelmeskedő arkangyalt mutatja, hagyományos ábrázolásmódjában. A páncélt és palástot viselő arkangyal feje fölött kardot tartva egy ruhátlan férfira lép, (a sátán szimbóluma) akit a bűnt jelképező torzalakok vesznek körül.
A diadalív jobb oldalán – egy ugyanolyan formátumú, – Kálváriát ábrázoló kép található Jézus Szent Szívének oltáráról. Középpontjában a keresztre-feszített Megváltó, mellette Szűz Mária és Szent János evangélista. Mindkét kép ismeretlen festő műhelyéből származik. Színvonalas példái a historizáló, és a nazarenizmus jegyeit is magán viselő szakrális festészetnek.
A szentély közelében áll a hagyományos típusú, korai klasszicista, fából készült keresztelőmedence, amely színezett stukkóval van bevonva. Magát a medencerészt sugarasan elhelyezett szirmok tagolják. Fa fedél takarja, csúcsán kereszttel. Valószínűleg már az új templomba szánták. Hasonló szellemben formázták a hajó nyugati részében elhelyezett szenteltvíztartót.
A hajó oldalfalain a keresztút 14 jelenete függ, historizáló, XIX. századi domborműben megörökítve. Az egyes stációk oszlopok által határolt fülkéket alkotnak, díszesen kiképzett oromzatokkal. A képmezőkben kisméretű reliefek kaptak helyet, amelyek gyakran plasztikusan kilépnek a háttérfelületből. A városi krónika tanúsága szerint a domborműveket Entress Endre plébános újíttatta fel 1926-ban.
A főoltár és a templombelső nyugati oldalán álló két gyóntatószék minden bizonnyal ugyanabból a korból és műhelyből származik. Háromajtós, zárt szekrény formájúak, üvegezett ajtószárnyakkal. A középső részt két karcsú, kompozit oszlop fogja közre és dekoratív oromzat zárja. A középső ajtószárnyat lóhere végződésű görög-kereszt motívum díszíti. A falemezekből alakított gyóntatószékek formai és dekoratív megoldása azonos.
A karzaton helyezkedik el a két játszópados, 17 regiszteres historizáló orgona, mely a híres orgonakészítőnek, Šaško Mártonnak 1866-ból származó munkája. Az ötrészes, magas alapon álló orgonaszekrény kéttornyos pozitívművel bővül, amely a karzat falazott mellvédjébe rögzítve kinyúlik a hajó terébe. Az orgonaszekrény öt mezőre tagolódik, melyek három alacsony torony formáját veszik magukra. Közöttük áll két magasabb, tetőkkel fedett torony. A fehérre lakkozott tornyokat stilizált aranyozott növénymotívumok gazdagítják. A konzolokon rögzített pozitívmű hasonlóképpen van megoldva. Nemcsak értékes fafaragó munkáról van itt szó: Ludwig Moser, korának egyik leghíresebb orgonaépítője mesterműként jellemezte a diószegi orgonát. Hasonló szellemben nyilatkozott róla a „Peštbudínske vedomosti“ c. lap is. A hangszert 2012-ben újították fel.
Az orgona mellett áll néhány régebbi fapad, melyek homlokait süllyeszett kazetták tagolják, ill. oldalfalaik hullámos vonalban végződnek.
Az orgonától balra, a falon található egy 19. század végi Rózsafüzéres Mária-kép. A Szűz alakja rózsafüzérből és rózsavirágokból alkotott körben áll. A virágok közötti kis medalionokban Krisztus életének jelenetei láthatók. A vászonra készült olajfestményt derékszögű, aranyszínű keretbe foglalták.
Jobb oldalon látható az Angyali üdvözletet ábrázoló olajfestmény, egyszerű félkörösen záruló fakeretben. Azt a pillanatot örökíti meg, amikor Gábriel arkangyal liliommal a kezében megjelenik a Szűz előtt, hogy hírül adja neki a gyermek születését. A klasszicista jellegű kép ismeretlen alkotó munkája.
A 20. század első feléből származnak a konzolokon álló, hívek által adományozott szent-szobrok.
Az újabbak közé tartozik a kővel burkolt falmélyedés formájában kialakított Lourdes-i barlang, melybe Szűz Mária újkori szobra áll. Lábainál egy fiatal fohászkodó lány. A templom berendezését kiegészítik még az egyszerű, modern padok, oltárasztal és az ambóna (ambó), a szószék.
A város egyik legrégibb műemléke figyelemreméltó fejlődésen ment át. Az egyhajós, klasszikus „keletelésű” (szentélyével kelet felé tájolt), monumentális nyugati toronnyal ellátott korabarokk épületet a 18. század végén klasszicizáló templom váltotta fel észak-déli tájolással. A változások törvényszerűen a berendezést is érintették. Egyes,régebbi elemek máig jelen vannak a templomban. Annak ellenére, hogy a hozzáférhető források lehetőleg pontos képet nyújtanak történetéről, egy sor kérdés tisztázatlan ill. a feltevések szintjén marad. Választ hozhat rájuk a templom közvetlen környékére is kiterjedő további kutatás.
[Források:
A SzK Műemlékvédelmi Hivatalának Levéltára (Archív Pamiatkového úradu SR = A PÚ SR), Zbierka základných výskumov (Alapkutatások gyűjteménye), sign. Z 2298
A PÚ SR, fond Krajský ústav štátnej pamiatkovej starostlivosti a ochrany prírody (Kerületi állami műemlék- és természetvédelmi intézet), 82 sz. karton, „Sládkovičovo“ fasc.
Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest ( = MNL), Urbaria et Conscriptiones, fasc. 172, N. 21 (1805)
Diószeg, Városi Hivatal, Veľký – Diosek (Nagydiószeg) krónikája. I. kötet. Kézirat, 1936, 43–72 kk.
Prímási Levéltár Esztergom, Egyházlátogatási jegyzőkönyvek gyűjteménye. Liber visitationis N. 87 (1761); N. 155a (1781)
Állami Levéltár, Pozsony (Štátny archív Bratislava = ŠA BA), fond Archív mariánskej provincie františkánov v Bratislave 1253–1918 (A ferences rend mariánus rendtartományának levéltára Pozsonyban, 1253-1918), 26. lad., 226 i. sz., „Extra ordinem, J“
ŠA BA, fond Krajský národný výbor Západoslovenského kraja, odbor školstva a kultúry (Nyugatszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság iskolaügyi és kulturális szakosztálya), 43. lad, 312/2 i. sz. (1954)
Irodalom:
A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató csoportjának forráskiadványai XII. Acta cassae parochorum. Egyházmegyék szerint besorolt iratok. 5. füzet. Esztergomi egyházmegye 1733–1779. A – M Budapest 1976, 89
BEKE M. (ed.): Strigonium Antiquum 3. Pázmány Péter egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1616–1637). Budapest: Márton Áron Kiadó, 1994, 261–262
BOROVSZKY S. (ed.): Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye. Budapest: OMT, 1904, 87
BUCKO V.: Reformné hnutie v arcibiskupstve ostrihomskom do r. 1564. Bratislava: Unia, 1939, 138, 147
FORSTER Gy. (ed.): Magyarország műemlékei. A műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma. II. kötet. Budapest: Hornyánszky Viktor 1906, 660. sz. oszlop.
GERGELYI O. – WURM K.: Historické organy na Slovensku. Bratislava: Opus, 1982, 309.
HEGEDŰS A. – TÓTH K. (ed.): Egyházlátogatási könyvek katalógusa 9. Esztergomi főegyházmegye. I. A–K. Esztergom: PLE, 2000, 147
Súpis pamiatok na Slovensku, III. Bratislava: Obzor, 1969, 114
NÉMETHY L.: Series Parochiarum et parochorum archidioecesis Strigoniensis. Strigonii: Typis Gustavi Buzárovits 1894, 71
TROCHTA J.: Zoznam cirkevných miest Slovenska, zostavený podľa pápežských účtovných registrov o desiatkoch, zaplatených užívateľmi cirkevných benefícií v Uhorsku v XIV. storočí. (Príspevok k historickej topografii Slovenska). Zoznam fár Bratislavskej stolice. Kézirat. Bratislava, Historický ústav SAV, 1964, 25]
Szentháromság-oszlop
Mgr. Naďa Kirinovičová
A katolikus templom közelében, a kastély felé vezető út mellett, az egykori plébánia előtt áll a Szentháromság-oszlop. Környékén hársfák nőttek, amint azt a korabeli képeslapok és a városi krónika is tanúsítják. Ma a régi plébániánál kialakított parkosított sáv hangsúlyos eleme, ahol az idős fák helyett fiatal tuják veszik körül. A Szentháromságnak, vagy más szenteknek emelt oszlopoknak általában fogadalmi (votív) jellegük volt. A községek a természeti csapások, elsősorban a tűz elkerülése végett (Szent Flórián-oszlopok), pestisjárványok idején a betegség előtti védelem okából emelték őket, illetve hálából a járvány szerencsés átvészeléséért (Szentháromság- és Mária-oszlopok Szent Rókus és Szent Sebestyén alakjaival). A jó termés biztosítása és a haszonállatok védelme érdekében Szent Vendelnek állítottak szobrokat. A felsoroltakon kívül jelentős mértékben elterjedtek a Nepomuki Szent János alakjával ékesített oszlopok, aki a folyóvizek patrónusa volt, hathatott az esőre, oltalmat nyújtott az árvíz elől és védte a termést.
Az Egyház dicsőségét jelképező Szentháromság a barokk szobrászat egyik leggyakrabban visszatérő motívuma. Szerte az országban, különböző városokban és falvakban találkozhatunk a Szentháromság-oszlopok rendkívül színvonalas és népies változataival is. A főtereken, vagy mint Diószeg esetében a templom szomszédságában állva kiemelkedő helyet foglaltak el a települések életében.
A diószegi oszlopot a krónika szerint Nedecky Erzsébet állíttatta1857-ben, elhunyt férje: Nagy János és Albert fia utáni örökségből. A 20. század 30. éveiben Csanaki Félix özvegye gondoskodott róla. Többek között arról is értesülünk az említett forrásból, hogy az oszlophoz minden évben, Szentháromság ünnepekor vasárnap körmenet járt.
A Szentháromság-oszlop lábazatból, oszloptörzsből, oszlopfejből s a rajta elhelyezett szoborból áll. A párkány által két részre osztott kettős hasábalakú lábazat alsó része alacsonyabb, vésett felirattal, míg a felső magasabb, homlokfalán álló női alak domborművével. Többi oldala sima.
A lábazaton a következő magyar felirat olvasható: „Dicsőség Szt. Háromságnak Dicsőség Szűz Máriának Üdvözítőnk Szt. Annyának.“ Az egyfajta lépcsőzetes talapzaton álló női figura Jézus anyját, Máriát örökíti meg háromnegyedes domborműben ábrázolva. Jobb lábával előre lép, kezeit maga előtt keresztbe tartva fejét enyhén előre hajtja. Alakját mellkasán összecsatolt köpeny takarja, mely szabadon borul lábaihoz. Jobb lába fölött az anyag szétnyílik, mutatva így az alsó ruhát és mezítelen lábat. Mária szomorú kifejezését hangsúlyozzák a lehunyt szemek és az összecsukott ajkak. Nyaka nyakára hajfürtök hullanak, melyeket részben eltakar a fejkendő vagy csuklya.
Az antik szobrokra emlékeztető alakból bánat és melankólia árad, mely nemcsak a bibliai Mária fia, Jézus elvesztése fölött érzett fájdalmára, de magának a szobor megrendelőjének, Nedecky Erzsébetnek sorsára is utal. Férje és fia emlékét, a haláluk által okozott szomorúságot örökíti meg az oszlop. Mária mint a Hétfájdalmú Szűz áll előttünk. Keresztbe tett kezei fölött a szenvedését jelképező hét, szíve felé irányuló nyíl volt. A két sarokakrotéria közé helyezett háromszögű oromzatban végződő lábazat rokonságot mutat a 19. század folyamán elterjedt klasszicizáló sírkövek formáival. A lábazaton hasábalakú, simatörzsű oszlop emelkedik tálszerű, minden oldalán stilizált levekkel díszített oszlopfővel. Ezen áll a Szentháromság csoportja, annak ikonográfiailag szokványos megjelenítésében, az apostoli hitvallás értelmében. Így látható már a barokk oszlopokon: az Atya, mint idősebb, szakállas férfi jobb kezében földgömböt, baljában jogart tart, melynek csak töredéke létezik. A feje fölötti nimbusz háromszögű. Mellette foglal helyet a jobbjával áldást osztó Krisztus. Bal kezét a megkínzását szimbolizáló keresztre helyezi.
A kompozíciót eredetileg a galamb alakjában megjelenő Szentlélek egészítette ki, mely a figurák fölött „lebegett“ a máig megmaradt rúdhoz rögzítve. Minden bizonnyal aranyozott fémből készült.
[Források:
Diószeg, Városi Hivatal, Veľký Diosek (Nagydiószeg) krónikája, I. kötet (1936), 60−61]