Talamon Lóránt
A cukorrépából történő cukorgyártásnak nagyon nagy a vízigénye. Emellett a gyártás folyamán agresszív szennyvizek és iszapok is keletkeznek, így minden cukorgyár bővizű folyó mellé épült.
A vizet répaúsztatásra, kavicsfogók működtetésére, a diffú-zorokban és szaturációs gázmosókban, iszapprés mosására, szaturációs iszap hígítására, gőzkazánokban és ponyvamosókban (iszapprés), a refrizserant hűtésére, mészoltásra, a barometrikus kondenzátorokban, gépek hűtésére, a centrifugákban, laboratóriumokban és a mosdókban használták.
A legelső víztisztító rendszerről nincsenek dokumentumaink, de feltételezzük, hogy feladata csupán a szennyvíz hígítása és a folyóba való kiengedése volt.
A Dudvág vize a kampányok közt tiszta volt, mert a 19. században a folyó szabályozása előtt még fürdőkabinok és csónakkölcsönzők voltak a parton.
A víz játszotta a főszerepet árvíz idején is. Az utolsó nagy jeges árvíz 1876-ban volt. A Dunán létrejött árhullám akkorára nőtt, hogy az összes mellékfolyón megfordította a víz folyásirányát és 1876. február 25-én Diószeg nagy része víz alá került, két ház össze is dőlt. A víz gyorsabb lefolyása miatt átvágták az iparvágány töltését. A helyi lakosok az államvasút töltésének is ezt a sorsot szánták, ami természetesen nem nyerte el az állami szervek tetszését. Mivel ez volt az egyetlen kapcsolat Bécs és Budapest között, az állam kész volt erővel megvédeni a töltést. A vasút együttműködve a belügyminisztériummal küldöttséget menesztett Diószegre, hogy a község képviselőivel együtt meggyőzzék a lakosokat átvágás feleslegességéről. A község elöljárósága elismerte, hogy a Dudvágot nem a vasúti híd és töltés duzzasztja vissza, hanem a közúti híd (ma a városháza mellett), mely túl alacsony, ezért azonnali elbontását rendelte el. A cukorgyár tulajdonosai saját költségen minden előírt munkát elvégeztek. Ezért a hozzállásért I. Ferenc Jócsef császár királyi diplomot adományozott Kuffner bárónak.
1896-ban a cukorgyár két ülepítőmedencét épített, 1,5 m magas töltéssel és 2 méteres koronaszélességgel. A két medence közt szivárgócsatorna volt, innen a vizet a Dudvágba vezették. A páros években az első medencébe engedték az iszapot, ezalatt a másik medencében az iszap száradt. A kiszáradt iszapot talajjavításra használták. Páratlan évben a sorrend felcserélődött. Ez a rendszer biztosította, hogy a természetbe csak tiszta víz kerüljön vissza. Az alacsony vízszint garantálta az iszap száradását. Ez a rendszer (habár más helyszínen: a malomárok és a Dudvág között, mélyebb vízszinttel) egészen a cukorgyár leállásáig működött.
A répa úsztatásához használt víz többsége újrahasznosításból származott. A túlságosan szennyezett víz a gyár előtt lévő ülepítőmedencékbe került (a tápcsatorna mellett), innen pedig a malomárokba távozott. A medencékben a szennyvizet sűrített levegővel kezelték.
A rendszer nem volt elég hatékony, mivel 1910-ben a Dudvág szennyezéséért a cukorgyár büntetést kapott. Ezért a felújítás során a sűrített levegőt kihagyták, és 2 × 8 darabra bővítették a medencék számát. Az üledék szivattyúzásához különleges vákuumszivattyút használtak, melynek jellegzetessége az a 10 méteres, ∩ alakúra hajlított cső volt, amely a tető felett állt ki a gépházból.
A cukorgyár vízigénye nagy volt, ezért a 20. század elején a tulajdonosok anyagilag támogatták a Dudvágon létesített duzzasztógát építését és üzemeltetését. A duzzasztási szint 2,72 m volt és a műtárgyon négy kapu épült egyenként 3 méteres szélességgel (végül egy 6 m-es és két 3 m-es nyílás készült el). A folyót a duzzasztás miatt, szabályozni kellett. A főmeder és a malomárok iránya, illetve fenékmélysége jelentősen megváltozott, ezért a gyártól délre lévő ülepítőmedencéket elbontották és a talajt rekultiválták.
A zsilip az árapasztócsatornán állt, a malomárok a Dudvág főmedre volt, széles és viszonylag mély. Ezen volt az 50 méter hosszú és két méter széles a túlfolyóküszöb, amelyen át bukott a felesleges víz (ha nagy volt a vízhozam, vagy leengedték a tiltót a turbinánál) az árapasztó medrébe. A gátőr háza előtt, egy szigeten, a háztól délre volt egy vasbeton híd. Ma is áll, habár a teret a híd és a víz között mára feltöltötték. A zsilipet pontosan a cukorgyár igényei szerit építették.
1912-ben, a Mária műmalom felépítése után a négykerekes öreg vízimalmot átépítették törpe vízierőműre.
Kuffner Károly tevékenyen vett részt a Vágjobbparti és alsódudvágvölgyi egyesült ármentesítő és belvízelvezető társulat munkájában. Ám ez sem gátolta meg abban, hogy költségeit „optimalizálja”. Mint ahogy erről egy 1906-os levelezés árulkodik, a társulat a vármegyénél panaszolta be a cukorgyárat, mert a vízért csak egyszer fizet, ám kétszer használja: először a cukorgyárban, majd a malomban. A vármegye megnyugtatta őket: az eljárás teljesen törvényes.
A szaturációs iszappréseket akkor likvidálták, amikor megszüntették a kötélpályát. A szaturációs iszapot (mésziszap) ezután közvetlenül a szabadba engedték a konzervgyár kerítése melletti iszaptárolókba.
A Mária malomból, a konzervgyárból és a gyorsfagyasztóból a szennyvíz és a hűtővíz is a csatornába került, ez pedig a turbina alvízcsatornájába volt elvezetve. E csatornán keresztül a különféle „balesetekkor” a konzervgyárból borsó, gyümölcs és zöldség távozott a Dudvágba, melyet a munkások családtagjai „mentettek” meg az enyészettől.
A kuffneri vízgazdálkodási rendszer sokáig megbízhatóan működött, egészen 1959-ig amikor is a pozsonyi Kerületi Nemzeti Bizottság úgy határozott, hogy a kidolgoztatja a Diószegi zsilip – cukorgyár befektetési akciót. A pozsonyi Kerületi Vízgazdálkodási és Fejlesztési Központ nyitrai munkacsoportja 1961‑ben elkészítette a terveket. 1969-ben az építészeti terveket a pozsonyi Hydroprojekt állította össze. A vízhasználati engedélyt a galántai Járási Nemzeti Bizottság adta ki 1961. december 28‑án. Diószegi zsilip – mérési és megfigyelési berendezés cím alatt 1968-ban a Hydroprojekt véglegesítette a tervdokumentációt és 1969-ben a pőstyényi Vág vízgyűjtőjének igazgatósága jóváhagyta. 1971-ben a Járási Nemzeti Bizottság engedélyt adott a műtárgy revíziójára. 1961-ben elkezdődtek a építési munkálatok és 1963 befejezték a zsilipet. A használatba vételi engedélyt 1972‑ben adták ki. Az új zsilip építésekor a régit felrobbantották.
A környék vízrajza teljesen megváltozott. A főmederből szennyvízelvezető csatornát alakítottak ki (ide vezették el az üllepítő medencék), az árapasztó csatornából pedig a Dudvág főmedre lett. Egy idő után a feliszapolódott malomárokból bűzös szennycsatorna vált. A cukorgyár a malomárkot csak a legszükségesebb mértékben tisztította, a turbinától tovább pedig végképp nem. Itt ugyanis egy 2,6 méteres szintesés volt, tehát innen a víz „biztonságosan” elfolyt.
A vákuumos iszapszivattyú néhány műszaki hibája után az áteresztő küszöböt át kellett vágni, és egy tiltót is a tápcsatornába építettek, hogy az iszappal terhelt szennyvizet hígítva közvetlenül a Dudvágba engedhessék.
A 20. század második felében a vízgazdálkodási vállalat a Kárpátok lábánál több víztározót épített a Gidra, Trnávka és a Roňava patakon, hogy a cukorgyárak (a Nagyszombatiét is) szennyvizeit hígítani tudják a téli, csapadékban szegény hónapokban. Ebben az „építő” korszakban a Dudvágból teljesen eltűnt az élet (város és községfeljesztés hatékony szennyvíztisztítás nélkül). 1976-ban a folyót is sújtotta a KS140 típusú A1-es reaktor balesete, amikor is rádioaktív hűtőfolyadék került a vízbe. A későbbi méréseknél az iszapban a csernobili kitelepítésekkor mért értékeket mértek (5–10 mR.h–1).
A kiszáradt malomárokban valaki engedély nélkül fűzfát ültetett ki közvetlenül a mederbe, az alvízcsatornát a cukorgyár és a konzervgyár mint szemétlerakatot használta.
Miután leállt a cukorgyár a szivattyútelepet és az ülepí- tőmedencéket sorsukra hagyták. Az összes fém eltűnt a fémfelvásárlók telephelyén, a medencékben gyűlni kezdett a háztartási hulladék. 2012-ben a további szennyezések megakadályozása végett az összes medencét földdel töltötték fel (beleértve az úszómedencét ugrótoronnyal, mely 1940-ben öltözőkkel együtt készült a munkások és lakosok számára).
Diószeg városa 2012-ben a Környezetvédelmi Alap támogatásával a malomárkot az eredeti szintre kitisztította. Felszámolta az illegális szemétlerakatokat és hozzálátott a terület tulajdonviszonyainak rendezéséhez. Miután a malomárok a város tulajdonába kerül, elkezdődhet a malomárok revi-talizációja. Merész álmokban megjelenik Kuffner báró törpe vízierőműjének teljes rekonstrukciója.
Diószegi hidak
Az első híd Diószeg kataszterében a mai városházánál álló közúti híd volt. Ezt 1876-ban a jeges árvíz alatt elbontották és megemelték a pályatestet. A 20. század első évtizedében elkészült egy szegecselt vashíd a Diószeg–jablunkovi (Jablunkov, CZ) királyi úton. Ezt az 1980-as években elbontották és helyette egy új hidat készítettek feszített vasbeton tartókkal.
Ötven méterre tőle a folyásirányban volt egy gyalogoshíd, ezen járt a grófnő a virágos és zöldségeskertbe, a Dudvág túlparjára. A híd a II. világháborúig állt.
Ezt követte duzzasztózsilip, mellette a gátőr házánál a vasbetonhíd. A következő híd a turbina előtt hidalta át a felvízcsatornát (előtte a Dudvág főmedrét).
Következett a turbina, utána 700 méterrel az ún. Bárányhíd. Nevét valószínűleg a rajta a legelőkre áthajtott juhokról kapta. Ez a híd már a szabályozott részen áll. A szabályozás időpontjáról nincsenek ismereteink. A hidat valószínűleg a Vágjobbparti és Alsódudvágvölgyi egyesült ármentesítő és belvízelvezető társulat építette, mivel ugyanilyen építmények találhatóak Ábrahámnál (Abrahám) és Gesztnél (Hoste), némelyiken a rekonstrukció dátuma: 1923.
A híd kombinált közúti–vasúti, használt szélestalpú „G“ vagy „VII“ típusú Vignoles (pontosabban nem lehet megállapítani, a sínfej kopása miatt) vassínekből készült, amelyeket a Magyar Központi Vasúttársaság használt. Ezek a Grazi vasgyárban készültek 1867 és 1879 között. A híd tartószerkezete két megduplázott trapéz alakú tartó, a trapéz alapjánál sínnel van megerősítve. A hosszanti tartókra három U alakú, 10 mm vastag, hengerelt, szegecselt vas kereszttartó van erősítve: bordák. A hosszanti tartókra a pályatest szabadon lett felrakva, ez rés nélkül egymás mellé rakott vasúti talpfákból állt, mint a vasúti felépítmény része. A sínek a trapéztartóban csavarokkal és hevederekkel lettek egymáshoz erősítve, a bordázat vaslemezei pedig szegecseléssel.
A híd alépítménye, a pillér egyszerű betonból van. A teherhordó szerkezet a pillérekre, egy 20 mm vastag vaslemezre van helyezve. A pilléreken díszítő párkányok vannak, felületén, a friss habarcsba karcolva látszólagos tömbök. A többi hasonló hídtól eltérően ennek a felépítménye a kisvasút terheléséhez lett igazítva. A támfalaknál talált korlátalapokból arra lehet következtetni, hogy a korlát használt lóvasúti sínekből (7 kg/m) készült és a hídon folytatódott tovább, ott laposvasból volt.
A híd függesztett pályatestét tartó sínek alkotják a híd korlátot. Minden egyes tartóelemet megjelöltek, hasonlóan az ácsolt tetőszerkezetekhez. A pályatestet a tartókhoz semmiféle kötés nem rögzítette. A kisvasút sínjeit a talpfákhoz szögek rögzítették, alátétek nélkül. A talpfák végei laposvas biztosította ezt vasúti szögekkel rögzítették. A hosszanti vízszintes tartók két 6 méteres sínből álltak, ezek vasúti hevederekkel és csavarokkal voltak egymáshoz rögzítve. A hosszanti tartók nincsenek mechanikus kapcsolatban a bordákkal, csak laposvassal rögzítve.
A kisvasúti pálya töltésen fut a hídtól a gyár felé, ez négy méter magasan szeli át a régi Dudvág szabályozás előtti medrét.
A híd a statikus mesterien elvégzett munkájának emlékműve. Annak ellenére, hogy 2010-ben öt tartóeleme is megsérült (valószínűleg robbanóanyag), még mindig ellenáll a vandálok pusztításának.
A híd egész szerkezete sürgősen felújításra szorul, e beavatkozás nélkül a statikai elemek sérülése miatt leomlással fenyeget.
Az utolsó híd a Dudvágon az öt nyílású vasuti híd volt. A II. világháború alatt a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta. A felszabadítás után elkészült egyvágányú ideiglenes híd közelében történt Csehszlovákia eddigi legnagyobb vasúti katasztrófája. Kosút (Košúty) megállóhely és Galánta (Galanta) állomás között 1945. augusztus 8-án a hajnali órákban egy tehervonat és egy személyvonat frontálisan ütközött. Az ütközéskor és az utána fellobbanó tűzben 35-en meghaltak és 50-en súlyosan megsérültek (a halottak száma sosem volt pontosítva, mert közöttük voltak a Szovjet hadsereg katonái is).
[Források:
Levéltári források:
Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, Diószegi gazdaság, cukor és szeszgyár rt., beruházások (Investície akciovej spoločnosti v r. 1938–1945)
Státní ústřední archiv, Praha, Výrobní a obchodní podniky, finanční ústavy – Asekurační spolek průmyslu cukrovarnického, Praha 1886–1950, Situationsplan der Zuckerfabrik Nr.- C. in Dióseg, r. 1924
Irodalom:
Városi hivatal Diószeg: Veľký – Diosek (Nagydiószeg) krónikája. I. kötet. (1936), s. 353
KUFFNER R.: Grundprinzipien der Wirtschaftsweise der Diószeger Ökonomie, Zucker- u. Spiritusfabriks A. G: eine Einleitung für die landwirtschaftlichen Angestellten der Firma. Mit Benützung der vieljährigen Erfahrungen und auf Grund der bewährten Prinzipien Kuffner Károly´s
KUFFNER R., Planomania Capitalism makes sense, Richard R. Smith publisher, INC. New York, 1951.
Más források:
http://public.omikk.bme.hu/mee/fajlok/1911-7-13.pdf
www zmz.sk
Jozef Gulík ml.: Železničné nehody na Slovensku / Vasúti balesetek Szlovákiában]