A 01-es lakóház-együttes
Az együttes nem alkot homogén csoportot, mivel az épületek fokozatosan, különböző időben jöttek létre. A cukorgyártól nyugatra, ill. az Iskola utcában álló házak egyfajta reprezentatív negyedbe tömörülnek. Ennek legkiemelkedőbb példái a cukorgyár igazgatójának és Pfeffer Oszkárnak, a gyár prokuristájának és később ugyancsak igazgatójának villái. A közöttük fekvő szabad telkeken épült fel a gyár magasabb beosztású hivatalnokainak két lakóháza.
A historizáló villákat valószínűleg a 20. század első negyedében emelték. Stílusuk, valamint nagyvonalú berendezésük utalt építtetőik gazdagságára és sikereire. A cukorgyártól délnyugatra elhelyezkedő két ház, és a hozzájuk tartozó garázsok 1904 és 1924 között épültek. A színvonalasabb lakóházak típusát képviselik, és szecessziós részleteikkel esztétizálják a város adott részét.
A csoport legkorábbi építménye a hajdan vendéglőként működő ún. Wollner-ház. Az Iskola és a Cukorgyári utcák sarkán, tehát városképileg is jelentős helyen álló épületet Wollner Dávid kereskedő emelte a 20. század elején. Szomszédságában, az Iskola utcában található a gyógyszerész háza, s vele szemben dr. Pongrácz lakhelye. E villa-típusú magánházak minden bizonnyal a 20. század 20. éveiből származnak. Jelenlétük annak bizonyítéka, hogy a korabeli Diószeg felsőbb rétegei különösen érdeklődtek a város e része iránt.
Naďa Kirinovičová, Jana Váňová

A 02-es lakóház-együttes
A Diószegen működő ipari létesítmények, úgy mint a cukorgyár, konzervgyár, a mészégető vagy a szeszgyár, a helyi és a környékbeli lakosságnak egyaránt nyújtottak munkalehetőséget. A cukorgyártásnak szezonális jellege volt: a „kampány“ általában szeptember végétől december végéig tartott. A termelést a szakképzett munkaerő mellett elsősorban a cukorgyár környékéről származó idénymunkások biztosították. A kampány alatt idénymunkások és napszámosok százait foglalkoztatta a gyár, akik többnyire a mezőgazdasági termelésben dolgoztak, a cukorgyártás melletti másodlagos munkákat végezték vagy állattenyésztéssel is foglalkoztak. Az egyes gyárak specifikus igényei – például a gyári és mezőgazdasági gépek karbantartására – úgyszintén bevételi lehetőséget kínáltak. A növényi termelés és az állattenyésztés a majorokban összpontosult, ahol a munkások a cukorgyár tulajdonában lévő vagy bérelt földeken dolgoztak.
A dolgozók lakásigényeit a korban elterjedt telepek építésével oldották meg, melyek szokás szerint egy vagy több típusú, egy helyen emelt épületekből álltak. Diószegen belül a gyártól északnyugatra, a Cukorgyári utca mentén jött létre ilyen telep (kolónia). Nemcsak hivatalnoki és munkásházakat találunk itt, hanem istállókat is, melyekben a lakosok saját szükségletükre tartottak állatokat. A munkásházak már a 19. század vége, ill. a 20. század eleje óta épültek az utcában. Építésük utolsó szakasza a 20. század 40. éveire esik, ezt követően az 50-es években már csak a régebbi épületek javításairól, és a  gazdasági építmények lakhatóvá tételéről van tudomásunk. A telep fejlődéséhez fontos adatokat szolgálnak az oromzati falakon megjelenő évszámok, melyek a ház építését vagy a régebbi épületek átalakításait jelzik.
Az idénymunkások a cukorgyártól délre található, valószínűleg a 20. század 40. éveiben emelt munkásszállóban kaptak ideiglenes lakást. A vakolatlan téglából épült szálló érdekességei a fedett tornác és a főhomlokzat félköríves fülkéje, amelyben valaha szobor állhatott, ennek holléte azonban ma ismeretlen.
A diószegi munkástelep és szálló egyike a nálunk fennmaradt, a gyár környékén összpontosuló lakóépület-együtteseknek. Terjedelmét illetően a még egészében létező, és ezért ritka hazai példák közé sorolható.
Naďa Kirinovičová