Mgr. Jana Váňová
Diószeg keleti részén, a cukorgyár udvarának északnyugati felén a lakó illetve adminisztratív zónában, a gyárteleptől északra áll a gyár műszaki és irodai alkalmazottai számára emelt lakóépület. Északról az irodaházzal és a Kaszinóval, nyugatról a kerttel, keletről a gyárudvarral, délről a cukorraktárral határos. Téglalap alapterületű és tömbjéből öt rizalit lép ki. Főbejárata a nyugati homlokfalon nyílik a kis park felé. A lakóház és a kert telkét a gyártelep többi részétől keleten a ház tömege és egy előkert választja el. A parcellát dél felől egy, valószínűleg eredeti téglafal, északról újkori dróthálós kerítés, nyugatról pedig az ún. kiskastély kerítése határolja.
Építésének ideje nem tisztázott, valószínűleg az 1871-es tűzvész után épült, mely elpusztította a gyári és adminisztratív épületeket. Helyén feltételezhetően egy számunkra ismeretlen funkciójú és külsejű épület állhatott.
Első ábrázolása a már más helyen említett, egykor az igazgatói irodában található olajfestményen látható. A képen egy háromszintes, téglalap alapterületű, öt rizalitos, összetett nyeregtetős, világos, sima vakolatú és az azzal kontrasztos vakolatlan téglából készült falsávokkal tagolt homlokzatú épületet látunk. Külső képe megegyezik a későbbi fényképeken látható lakóépület exteriőrjével. Ezzel kapcsolatosan megállapíthatjuk, hogy a város 1892–1904-es kataszteri térképe pontatlan, mert a lakóház nincs rajta berajzolva. A ház helyén díszkert található az 522 sz., 796 négyszögölnyi (2 963 m2) kiterjedésű cukorgyári parcellán. A telekkönyv szerint az 519-es telek a gyárhoz tartozott, ezzel összefüggésben még megemlít három lakóházat a hozzájuk tartozó gazdasági épületekkel és udvarral, összesen 7244 négyszögöl (26 054 m2) területen. A térkép szerint a kert északról az irodaházzal (524 sz. telek), és a Kaszinóval (525 sz.) határos.
Lehetséges, hogy a lakóház tévedésből nem lett a kataszteri térképen feltüntetve, az 1871 után készült festményen azonban világosan kivehető. Első kartográfiai felvétele 1894–1896‑ban készült s a cukorgyár szennyvízelvezető-hálózatának tervezetén látható. Alaprajza szerint egy téglalap alapterületű épületről van szó, melynek rizalittal tagolt homlokzata van, ugyanúgy, mint az olajfestményen ábrázolt épületnek.
Az 1900–1913-as telefonvonalterveken a lakóház alaprajza csak sematikusan van jelölve. Az 1924-es cukorgyári áttekintő térkép a házat mai alaprajzával a 118-as szám alatt tartja nyilván egy északi melléképülettel (119-es szám), mely esőbeállóként van jelölve. Az épülettől nyugatra, a kertben fából épített pavilon (120-sz.) állt. Az 1946. évi térképeken a lakóház (5 sz.) szinte változatlan az 1924-es állapothoz képest, csak az esőbeálló hiányzik. A jelmagyarázat szerint az épület funkciója nem változott.
A régi fényképeken és képeslapokon nyomon követhetjük az épület építészeti fejlődését. A legrégibb képeslap a 19. század végéről származik és a lakóház keleti homlokzatának északi sarkát mutatja a kerttel. A képeslapon egy háromszintes épületet látunk, derékszögű ablaknyílásokkal, ablakszemöldökökkel, összetett nyeregtetővel. Minden jel arra mutat, hogy egy 19. század végi, vagy 20. század elejei átépítésről lehet szó. Erről az 1910 előtti fényképek is vallanak. Az egyiken az eredeti irodaházat láthatjuk még a 20. század eleji átépítés előtt és a lakóház egy részét az északkeleti rizalittal. Egy újabb felvétel már az átépített irodaházat ábrázolja a régi portával és a még eredeti állapotában levő lakóházzal.
A keleti homlokzaton látható a díszesen faragott gerendákon nyugvó nyeregtető, ezért feltételezhetjük, hogy a tetőtér lakható volt. Ez a későbbi átépítéskor teljes értékű negyedik szintté vált (erről a homlokzati kettősablak is tanúskodik). Ez az építészeti stílus az alpesi favázas építészet jegyeit viseli magán, mely Franz von Neumannt is megihlette például a semmeringi villatelep építésekor. Von Neumann a Kuffner család „udvari” építésze volt s az időbeli egybeesés miatt okkal feltételezhető hatása a lakóház architektonikus alakítására.
A fényképek alapján megállapíthatjuk, hogy a 20. század első felében az épületet átépítették, mi által elnyerte mai formáját. A levéltári anyagokból tudjuk, hogy 1939–1940-ben 17 000 pengőt fizettek lakóház átépítéséért. Ugyanezen levéltári anyag megemlíti a gyártelepi légópincék építését is, többek között a lakóház alatt 107 000 pengő értékben. A ház változásait nyomon követhetjük az 1940-es években készült fényképeken, amelyeken egy négyszintes épületet láthatunk, mely nagysága megegyezik a régi épületével (épülettömb öt rizalittal). A homlokfal egyszerű, horizontális tagolás nélkül, csupán egy övpárkánnyal a harmadik szint felett. Az ablakszemöldökpárkányokat eltávolították. Az épület alapfelülete világos festésű simára vakolt, a horizontális sávokon sötét festéssel. Ezek a sávok kötik össze optikailag a derékszögű ablaknyílásokat. A lakóházon sekély nyeregtető van. A levéltári adatok szerint a II. világháború alatt a Vörös hadsereg katonái kirabolták ugyanúgy, mint a cukorgyár többi épületét.
Ismerve a mai külalakot, feltételezhetjük, hogy a 20. század második felében az épületen néhány átalakítást végeztek. Főként a nyílászárókon tapasztalhatjuk, hogy több ablaknyílás nagyobb, illetve pár ajtó be lett falazva, majd az egész homlokzatot újravakolták durva, okkersárga vakolattal. A belső térben a lépcsőházban kicserélték a korlátot, majd szintén újravakolták. Minden jel szerint a lakóház keletkezése óta csak egy funkciót látott el, más szerepe nem volt. Az épület a mai napig nem esett át átfogó felújításon, ennek ellenére jó műszaki állapotban van.
A lakóház négyszintes épület, öt rizalittal, teljes alagsorral, sekély nyeregtetővel. Valószínűleg megtartotta az eredeti ötraktusos elrendezést a középső traktusban a lépcsőházzal, melyből az egyes lakásokba jutunk. A későbbi átalakításoknál csak a lakások beosztása változott a válaszfalak áthelyezésével. Az átépítésekhez hozzátartoznak az érzéketlen ablaknagyobbítások a negyedik szinten (a déli homlokzaton), a nyílászárók cseréje, az északnyugati rizalitban befalazott ajtó, stb.
A főbejárat egy kétszárnyú, beüvegezett faajtó, utólagosan felszerelt kovácsoltvas díszráccsal. A kis parkra nyílik. Az ajtón belépve egy kis előtérbe jutunk, mely a lépcsőházba vezet. A főbejárat az ötödik ablaktengely síkjában helyezkedik el. Az utolsó jelentős átépítés az 1940-es években történt, ekkor került az ajtó fölé a horganylemezes esővédő tető. A régebbi nyílás (valószínűleg az alagsorba vezető ajtó), balra a főbejárattól az északnyugati rizalitban be lett falazva és csak egy élőlépcsőfok utal egykori helyére.
A nyugati oromfal háromrizalitos, kilenc ablaktengellyel (néhány befalazott ablakkal), a keleti homlokzaton hét ablaktengely van, az oldalsó homlokfalakon pedig kettő (az északi oldalon a két szélső be lett falazva), a déli oldalon négy. A negyedik szinten az északi és déli oldalon található egy-egy erkély az 1940-es évekből, dekoratív korláttal. A homlokzat okkersárga, a sarkokon világosabb színű lábazati fallal. Az ablakok háromrészesek, fából készültek és döntő többségükben barnák, néhány fekete ablakkerettel, az újabbak műanyagból, világos ablakkerettel. Az ablakpárkányokon fém virágcseréptartók vannak, melyek valószínűleg az utolsó átépítéskor kerültek fel.
Az épület középső traktusában található a fő vertikális közlekedési tengely, a több törésű, egykarú lépcsővel, eredeti kő lépcsőfokokkal. Az egyes lépcsőfordulókról a lakásokba lehet jutni. A lépcsőkorlát már újkori, sötétpiros festéssel. A lépcsőházban sima mészhomok vakolat, fehér és okkersárga falfestéssel. A lakások jellemzően háromszobásak, (kb 100 m2), belmagasságuk 2,8 m. Az egyes szobákba a hosszú folyosóról lehet belépni. A kétállószékes fedélszék nem lakható, az 1940‑es évekből származhat. Az épületet nyeregtető fedi falazott kéményekkel.
Az irodai dolgozók és műszaki szakemberek számára készült lakóház a cukorgyári épületegyüttes fontos része, jelentős építészeti értéket képvisel. Az eredeti exteriőr az utolsó nagy átépítés után is jól felismerhető, annak ellenére, hogy karbantartása hagyott maga után kívánnivalót és durva felújításokon esett át (az egyes lakásokban). Mindezek ellenére az épület hűen képviseli az 1940-es évek modern építészeti stílusát.
[Források:
Levéltári források:
Ústredný archív geodézie a kartografie, Bratislava (A geodézia és kartográfia központi levéltára, Pozsony) Br. 172 lelt. sz., Diószeg (Nagy – Diószeg), a község 1892-ben készült kataszteri térképe az 1903-ban és 1904-ben történt változások feltüntetésével; Birtokrészleti jegyzőkönyv, 68–71
Štátny archív Bratislava (Állami Levéltár, Pozsony), fond DHÚCS, CÚS, Cukrovar Sládkovičovo, 1–10. sz. dobozok, 8 cukorgyári telefonállomás elhelyezésének terve, 1900–1913; A diószegi cukorgyár szennyvíztisztítójának terve. Részletes helyszínrajz, a XIX. sz. vége; „A cukorgyárban bevezetendő csatornázás terve, 1894–1896
Státní ústřední archiv, Praha, Výrobní a obchodní podniky, finanční ústavy – Asekurační spolek průmyslu cukrovarnického, Praha 1886–1950 (Állami Központi Levéltár Prága, Gyártó és kereskedelmi vállalatok,pénzügyi szervezetek – Cukoripari Biztosító Egylet 1886–1950), A diószegi cukorgyár szituációs terve („Situationsplan der Zuckerfabrik Nr.- C. in Dióseg“), 1924; A diószegi cukorgyár 1946-ban („Cukrovar v Dioseku v roce 1946, Diosek – Praha v červenci 1946“).
Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, Diószegi gazdaság, cukor- és szeszgyár r. t., beruházások 1938–1945.
Irodalom:
VADKERTY K.: Diószegi cukorgyár 1867–1918. SUDOVÁ E. (ed.): Barón Karl Kuffner de Dioszegh a dioszegský cukrovar / Diószeghi Kuffner Károly báró és a diószegi cukorgyár. Konferencia szöveggyűjteménye. Mesto Sládkovičovo 2009, 42
További források:
Ismeretlen festő cukorgyárat ábrázoló olajfestménye (kb. 1871 után), reprodukcióját közli SUDOVÁ (ed.) 2009,16.
www.katasterportal.sk (megtekintve 2012. 9. 4)
www.architektenlexikon.at/de/426.html (megtekintve 2012. 8. 22)]