Mgr. Naďa Kirinovičová
A cukorgyár keleti határát övező úttól nyugatra helyezkedik el az ún. munkáshotel. Egymagában áll, gyakorlatilag az utolsó lakóépület Diószeg déli peremén. A mellette vezető út a beépítetlen területen található légópincék után keletre fordul s a Dudvágot átivelő Bárányhíd felé folytatódik.
Első említését a cukorgyár körüli épületek tervrajzán találhatjuk 1949-ből. A 673-as házszámmal jelzett objektum („Dělnický hotel” – munkásszálló) a konzervgyártól délre elterülő, szántóföldekkel körülvett gazdasági udvar részét képezte. A hotel önállóan áll, viszonylag elszigetelve az udvar többi épületétől.
Az épület alaprajza „T” alakú. Jellegzetes részleteit alkották az északi (647. házszám), keleti (675 sz.) és déli (676 sz.) homlokzatokon szituált tornácok. A nyugati oldalon terasz volt (677 sz.). A szálláshoz közel, a nyugati oldal mellett egy kemence volt elhelyezve (678 sz.). A jelmagyarázat szerint a tornácokat „puha tetőfedőanyag” borította.
A meglehetősen egyszerűen formált épületet két téglalap alapterületű, párhuzamosan elhelyezett blokk alkotja egy hosszabb elülső résszel (ez a főszárny) és egy rövidebb hátsóval. E két rész közé egy szélesebb összekötőszárny ékelődik be, így „T” alaprajzot kapunk, illetve egy szabálytalan „H”-t.
A homlokzatok kialakításában hatásosan érvényesült a vakolatlan téglafalazat és a tornácok simára vakolt (fehér, szürkésfehér) oszlopainak kontrasztja. Az egyszerű hengeres oszlopok egyfajta „portikuszokat” képeznek, utalva a távoli klasszikus előképekre. Ebben az esetben azonban inkább a népi és a vidéki építészet hagyományait sejthetjük. A vakolatlan téglafalnak, illetve a homlokzatok téglaburkolatainak alkalmazása már a XIX. század végétől elterjedt, főként azon északi országok építészetében (Hollandia, Belgium, Németország, Lengyelország) ahol a téglaarchitektúrának történelmi hagyományai voltak.
Ez a fajta építészet jelentős visszhangra talált nemcsak a gyárépítményeken, de az ipari létesítményekhez közvetlenül kapcsolódó épületeken is, így a munkáslakóházakon, melyek gyakran az ún. kolóniákban összpontosultak (pl. a „Kairo” telepet, Ostrava-Vítkovice, 1892–1894; „Zehnhaus” telep, Palárikova ut., Pozsony, 1902, Szántó Henrik tervei nyomán).
A téglahomlokzatok a 20. század 20–30. éveinek építészetében is aktuálisak, mint a purizmus és a funkcionalizmus sima, világos homlokfalainak ellentétjei.
Külső megjelenésében a szigorúan tömbszerű épület, monoton, ablakokkal áttört homlokzataival a 20. század 40. éveire jellemző visszafogott építészeti koncepciókra utal, melyek elsősorban a korabeli németországi architektúra hatása alatt fejlődtek. Erre a környezetre mutatnak az ablakok zsalutáblái is. A tornác, mint a népi építészetre való hivatkozás a lakhely intimitását volt hivatva felidézni és ezáltal kihangsúlyozni az épület funkcióját. Az adott korszak szlovákiai építészetében ez a részlet azonban idegenszerűn hat és alkalmazása a munkásszállón inkább visszhangjaként értelmezhető annak a tradicionalista magyar építészetnek, mely a hazai népi építőművesség aktualizált elemeivel dolgozott. Egyszerű, leggyakrabban hengeres oszlopokkal ellátott tornácokkal a magyar környezetben épülő házakon és villákon az 1940-es évek során találkozhatunk.
Az épület terve nagy valószínűséggel magyar alkotónak, vagy építészeti irodának tulajdonítható. A magyarországi téglaépítészetnek (habár dekoratívabb felfogású) már a 20. század első évtizedeiben Lajta Béla és követőinek személyében neves képviselői voltak. Később, a 30-as évek során egyfajta átmenet szerepét játszotta az art déco díszes homlokzataitól a purizmus és a funkcionalizmus letisztult esztétikájához, ahogy azt a budapesti Napraforgó ut. 9/a sz. alatt, Kertész Róbert tervei alapján emelt villa példázza. A klingertéglás épület egyike az utcában található legdekoratívabb hatású házaknak. Ezen kívül a főhomlokzat részét képezte egy nőt s állatot ábrázoló, falfülkébe helyezett szobor.
A munkáshotel építésének pontos dátumát nem ismerjük. A cukorgyár 1940–1941-re tervezett befektetései között szerepel egy 107 000 pengő nagyságú beruházás légoltalmi pincék és lakóház kiépítésére. A kimutatásokban számokkal jelölték az egyes épületeket, ez azonban a munkáshotel esetében ismeretlen. Az épület és a légoltalmi pincék közelségére való tekintettel az említett lakóházat a munkásszállóval is azonosíthatnánk. Viszont nem kizárt az sem, hogy korábban emelték és a 40-es években csupán átépítésen ment keresztül.
Az épület fő (északi) szárnya kétszintes és a konzervgyár felé néz. Ezt követi egy egyszintes traktus, mely a főszárnyat a hátsó, szintén egyszintes déli szárnnyal köti össze. Ez a főszárnyhoz képest rövidebb. Az épület tömege az idők folyamán nem változott, de a későbbi tervszerűtlen át- és hozzáépítések nyomokat hagytak külsején. A legkevésbé elfogadható átalakítások a tornácokat érték, a főhomlokzati be lett falazva, ennek ellenére még mindig látható az oszlopsor és az eredeti tetőzet. A homlokzatok a tornácok kivételével nélkülözik az építészeti tagolást. Csak az északi (fő)homlokzat nyugati végében látható egy sekély, félkörívben lezárt falfülke. Nem ismeretes, állt-e itt valaha szobor, illetve milyen más funkciója lehetett. Megmaradt benne azonban egy rögzítő vas, ami alátámaszthatná az első feltételezést. A falfülke a múlt század 40-es éveiben készült felvételeken – úgy mint ma – üres.
A főhomlokzat mindkét szélét nagyon sekély rizalitok tagolják. A falat négyzet alakú, szimmetrikusan elrendezett ablaknyílások és a földszint tengelyében elhelyezett bejárat perforálják. A főbejárat a tornácról nyílt, melyet háromlépcsős alapra emelt hat oszlop szegélyezett. A tornác öt ablaktengely szélességét töltötte ki.
A tornác befalazását követően az oszlopközökben új ablaknyílásokat alakítottak ki és ezzel együtt a többi, a homlokzat alsó szintjén található eredeti ablakok is ki lettek cserélve. Egy ablakot ajtónyílássá bővítettek. Az emelet ezzel szemben változatlan állapotban maradt. Az ablakokban fából készített kétrészes, nyolc üvegtáblás nyílászárók láthatók ma is. Mindkét szinten az ablakok zsalutáblákkal voltak ellátva. Ezekre már csak a felfüggesztésükre szolgáló pántok emlékeztetnek. Az ablakok felső része élre rakott téglák sorával van hangsúlyozva, mely a nyílás egész szélességét követi. A többi homlokzat is változásokon ment át (ablakcserék, új ajtó- és ablaknyílások áttörése, teraszok befalazása stb.)
A korabeli fényképek alapján tudjuk, hogy a tornácok oszlopai lépcsőfokokon álltak és vaskorlátokkal voltak kiegészítve. Eredeti formájukban maradtak meg az épület kontytetője és falazott kéményei.
A hotel, pontosabban a munkásszálló valószínűleg a cukor- és konzervgyárban dolgozó, családjaik nélkül érkező idénymunkások elszállásolására szolgált. Az állandó alkalmazottak a munkáskolóniában – kaszárnyában – illetve a hivatalnokok a tiszti lakásokban éltek. Feltételezésünk szerint a szállást a főszárnyban található folyosó mindkét oldalára nyíló szobák biztosították. A hátsó (déli) szárnyban a konyha, mosókonyha és a gondnok lakása lehetett. Az összekötő traktus az étteremnek és közösségi helyiségnek adhatott otthont. A belső terek elrendezése nem ismert, nem tudjuk milyen mértékű változások történtek bennük. Bizonyos adaptálásokra azonban – tekintettel a homlokzatok állapotára – biztosan sor kerülhetett. Nem kizárt, hogy fennmaradtak olyan korabeli belső részletek mint a padlóburkolatok, nyílászárók vagy a lépcső
[Források:
Levéltári források:
Státní ústřední archiv, Praha, Výrobní a obchodní podniky, finanční ústavy – Asekurační spolek průmyslu cukrovarnického, Praha 1886-1950 (Állami Központi Levéltár Prága, Gyártó és kereskedelmi vállalatok,pénzügyi szervezetek – Cukoripari Biztosító Egylet 1886–1950): Cukrovar Diosek, 1947 (Diószegi cukorgyár), az épületek korabeli felvételei; „Situační plán budov hospodářských a jiných mimo ohražení cukrovaru v Dioseku, 1949“ (A diószegi cukorgyár kerületén kívül található gazdasági és egyéb épületek szituálási rajza, 1949)
Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, Budapesti 433/a sz. Igazgatói Bizottság iratai. 238. Sz. csomó: Diószegi Gazdaság, Cukor- és Szeszgyár r. t., 1052/e tétel: Jelentések, kimutatások 1939–1944.“
Irodalom:
DULLA M. – MORAVČÍKOVÁ H.: Architektúra Slovenska v 20. storočí. Bratislava, Slovart, 2002.
PAMER N.: Magyar építészet a két világháború között. Budapest: Terc, 2001]