Mgr. Jana Váňová
A volt Kaszinó épülete a város keleti részében, a Cukorgyári utca déli oldalán, az irodaháztól nyugatra található. A cukorgyár adminisztratív illetve lakórészében áll, északra a gyárterülettől. A nyugati oldalon az igazgatói villa (ún. Kiskastély) telkével, délen a cukorgyári lakóház parkjával határos. Az épület alapterülete téglalap alakú, hosszabbik oldala párhuzamos az utcafronttal. Főbejárata a Cukorgyári utcára nyílik, amelyről a részben eredeti kerítéssel van leválasztva. A kerítésben az átjárók viszont már újkori vaskapukkal lettek megoldva.
Az épületről, mely kaszinóként, Trianon után pedig növénynemesítő állomásként, később üzemi étkezdeként működött kevés információval rendelkezünk. Egy régebbi, ismeretlen rendeltetésű, kétszintes téglaépület helyén épült fel az 1871‑es tűzvész után (a feljegyzések szerint a tűz a komplexum e részét teljesen tönkretette), valószínűleg a 20. század elején, pontosabban a század első évtizedében.
Ezt a régebbi épületet az igazgatói irodában függő, ismeretlen alkotótól származó, a cukorgyárat és környékét ábrázoló 1871 táján készült olajfestményen is láthatjuk: kétszintes, nyeregtetős, világos színű, sima vakolatú. Kontrasztelemként a vakolatlan téglából készült lizénák érvényesülnek, ugyanúgy, mint az akkori irodaházon, portán, és a többi cukorgyári épületen.
Az 1892–1904-es katasztrális térképen egy kisebb alapterületű, 120 négyzetöles (432 m2) épület van berajzolva. A telekkönyv szerint a cukorgyár tulajdonát képező 525-ös telken álló építmény a 128B házszámmal volt jelölve. A térképen az épület az 522-es parcellán fekvő kerttel és az 524 sz. parcellán álló irodaházzal volt szomszédos.
Az 1894–1896-os térképen, mely a cukorgyár szennyvízelvezetését ábrázolja a Kaszinó még nincs berajzolva, de más, 19. század végéről származó, az ülepítőmedencékre vonatkozó terveken már megjelenik az 525 sz.telken.
Az 1900–1913-as telefonbevezetési terveken az új Kaszinó nem szerepel (viszont más épület sem, melyben nem volt telefon és a térkép nem méretarányos). Minden jel szerint a Kaszinó egy időben épült az irodaházzal.
Az épület funkciója nincs pontosabban meghatározva, a források csak mint „Kaszinót” említik. A feljegyzések szerint itt tartotta a cukorgyár vezetése a társadalmi eseményeket. Nagy a valószínűsége annak, hogy már az épület átadásakor lakófunkciója is volt hasonlóan a szomszédos irodaházhoz (tisztilakások a tetőtérben), tehát többfunkciós épületről van szó. Az 1924‑es cukorgyári gyárterület térképén a Kaszinó a 115-ös házszám alatt van berajzolva, de már keleti melléképülettel bővítve (116. házszám). A jelmagyarázat nem ad választ az épület rendeltetésére. A korábbi forrásokkal összehasonlítva feltételezhető, hogy az épületszárny feladata összefüggésben állt a növénynemesítő állomással. 1946-ban az épület (116. sz.) a jelmagyarázatban már mint a növénynemesítő állomás melléképülete szerepelt. A későbbi nyugati épületszárny ebben az időben a korabeli fényképek tanúsága szerint még nem létezett, amit térképek és más levéltári források sem bizonyítanak. A szárny valószínűleg az 1940-es évek végén épülhetett azonos építészeti megoldással, mint a Kaszinó.
A korabeli fényképek és képeslapok alapján képet kaphatunk az épület architektúrájának fejlődéséről. Jelenlegi állapotának felmérése után megállapíthatjuk, hogy a 20. században a mellékszárny felhúzását kivéve az épület jellegét illetően nem esett át jelentős változtatáson. Csak kisebb beavatkozások történtek, például a beltérnek az új szerepéhez való igazítása és a külső, általános karbantartás.
Az épület funkciójának alakulásáról és változásáról már kevesebb információnk van. Nem tudjuk, mikor szűnt meg közösségi szerepe, a levéltári adatok csak annyit árulnak el, hogy az 1943/1944-es években 78 000 pengőbe került a Kaszinónak a Növénynemesítő állomás szükségletei szerinti átépítése. Más forrás arról tanúskodik, hogy az 1940-es években falai közt olvasókör működött, ezért feltételezhető, hogy közösségi funkciója csupán szűkült, ám nem szűnt meg teljesen.
A dokumentumok szerint a II. világháború végén a szovjet hadsereg katonái a lakóházzal együtt kifosztották ezt az épületet is. További sorsáról nincsenek feljegyzések, valószínűleg a cukorgyári termelés újraindítása után visszakapta közösségi illetve lakásszerepét.
Valamikor a 20. század második felében a földszintet adaptálták az üzemi étkezde és büfé számára. Az 1990-es években az étkeztetés magánkézbe került. 2000 után az épületet részlegesen felújították (többek közt új kültéri festést kapott) és ma megfelelő műszaki állapotban van. A felső szinten a mai napig megmaradtak a bérlakások, a földszint kihasználatlan.
A Kaszinó egy téglalap alapterületű kétszintes épület két földszintes szárnnyal keleten és nyugaton, teljes hosszában alagsorral ellátva, nyeregtetővel és tetőablakokkal. Az épület megőrizte eredeti, háromtraktusos, középfolyosós diszpozíciós megoldását. Az egyes helyiségek a folyosó két oldalán helyezkednek el. A szárnyépületek egytraktusosak. A földszintet később étteremmé alakították át, valószínűleg válaszfalakkal osztották fel. A felső szinten a bérlakások elhelyezkedése az idők folyamán nem változott.
A Kaszinóba a Cukorgyári utcáról a főbejáraton keresztül lehet bejutni, ezen kívül még öt mellékbejárata van a különböző oldalakon (kettő a cukorgyár udvarából, egy a Cukorgyári utcából az emeletre és kettő a Kaszinó udvarából). A főbejárat a hetedik ablaktengelyben van a keleti oldalon, az ajtó felett felülvilágítóval. A bejáratot egyszerű pulttető védi az időjárási viszontagságoktól, az ajtókeretbe újkori faajtót illesztettek.
A második bejárat a Cukorgyári utcáról nyílik és a magasföldszintre vezet. Újkori vaskorlátos betonlépcsőkön jutunk közvetlenül a lépcsőházba. A kétszárnyú faajtó felett falazott kis lapostető van. A földszinti nyugati oldalon lévő bejárat eredeti, a nyugati mellékszárny építésének idejéből – ma egyszárnyú faajtó zárja. A déli oldali ajtónyílás későbbi korból származik. A boltíves előtérben újkori kétszárnyú faajtó nyílik.
A következő bejárat a keleti oldalon lévő szárnyba vezet a délkeleti sarkon, kétszárnyú faajtón keresztül. Az ajtó felett „Závodná jedáleň“ (Üzemi étkezde) felirat olvasható. Az eredeti bejárat (az 1924 előtti időből) félköríves záróívvel szintén ezen az oldalon található, benne valószínűleg az eredeti egyszárnyú szegecselt faajtó, felette a „Bufet” (Büfé) felirattal.
Az utolsó, feltételezhetően a későbbi időkben kialakított ajtónyílás a keleti oldalon helyezkedik el. Ez a mellékszárnyba nyíló második bejárat, egyszárnyú faajtóval. A Cukorgyári utca felőli homlokzaton a földszinten tizenegy ablaktengely van, az emeleten pedig kilenc, ugyanúgy, mint a déli oldalon. A keleti homlokzaton három ablaktengely található a földszinten, az emeleten pedig négy, a nyugati homlokzaton ellenben a földszinten négy ablaktengely van, az emeleten pedig kettő. A keleti és a nyugati homlokzaton koronapárkány fut.
A nyeregtető alatti keleti homlokfalon egy félköríves ablakot találunk, a nyugati oldalon pedig három kisebb négyszög alakút. A homlokzat fehérre festett, símára vakolt és szürke rusztikás lizénákkal tagolt. A központi tömeg peremén sima alacsony lábazati fal épült. Az ablakkeretek egyszerűek, sávosak, fehérre vannak festve (kivéve a félköríves ablakot, amely szürke, tagolt).
A Kaszinó főépületét a térelosztás szempontjából a középen elhelyezett folyosóra (a fő horizontális közlekedési tengely) és az egymás után következő lakásokra lehet osztani. A fő vertikális közlekedési tengely a szűk egykarú lépcsőház, masszív falazott korláttal, eredeti csiszolt vörösmárványból készült lépcsőfokokkal. Anyagában és színében így megegyezik az irodaház lépcsőivel.
A lépcsőház minden szinten a központi folyosóra kapcsolódik, mely az egész épületet hosszában keresztülszeli. Innen lehet az egyes lakásokba belépni a második szinten és a tetőtérben a harmadik szinten is (ez nem lakható). A tetőszerkezet feltételezhetően eredeti kétállószékes fedélszék, a nyeregtetőn tetőablakokkal és falazott kéményekkel.
A Kaszinó kerítése részben újkori. Fém alkotórészei a három kapuval valószínűleg a 20. század második feléből származnak. A kő lábazati fal régebbi, felső része félköríves és durva cementvakolat fedi, ugyanúgy, mint az irodaház kerítésének alját. Hasonlóan megmaradt egy falazott kerítésoszlop az északkeleti sarkon, de hiányzik a kúp alakú oszlopvég. Az újkori fém kerítésrész négyzethálós és zöldre festett. A nyugati oldalról a telek valószínűleg az eredeti kerítéssel (1871‑ből származó téglafallal) van lezárva, a fal egészen a cukorgyár kerítéséig ér és a kiskastélyt rekeszti le. Ezt a falat láthatjuk a 20. század elejéről származó fényképen is. Valószínűleg ez volt a Kaszinó eredeti kerítése.
A cukorgyári terület két legreprezentatívebb épülete az irodaház és a Kaszinó. A Kaszinó társadalmi funkciója a cukorgyár vezetése figyelmének középpontjába állította az épületet. Építészeti, városképi és esztétikai kvalitásai utalnak a Kuffner család anyagi lehetőségeire és társadalmi súlyára. Az exteriőr autenticitása és a beltér eredeti elrendezése hatásosan példázzák a 20. század elejei kőműves és mestermunka kimagasló színvonalát.
[Források:
Levéltári források:
Ústredný archív geodézie a kartografie, Bratislava (A geodézia és kartográfia központi levéltára Pozsony) Br. 172 lelt. sz., Diószeg (Nagy – Diószeg), a község 1892-ben készült kataszteri térképe az 1903-ban és 1904-ben történt
változások feltüntetésével; Birtokrészleti jegyzőkönyv, 68–71
Štátny archív Bratislava (Állami Levéltár, Pozsony), fond DHÚCS, CÚS, Cukrovar Sládkovičovo, 1–10. sz. dobozok,
Részletterv az irodaházban lévő telefonállomások elhelyezéséről, 1900–1913, A diószegi cukorgyár szennyvíztisztítójának terve. Részletes helyszínrajz, a XIX. sz. vége; A cukorgyárban bevezetendő csatornázás terve, 1894–1896
Státní ústřední archiv, Praha, Výrobní a obchodní podniky, finanční ústavy – Asekurační spolek průmyslu cukrovarnického, Praha 1886–1950 (Állami Központi Levéltár Prága, Gyártó és kereskedelmi vállalatok,pénzügyi szervezetek – Cukoripari Biztosító Egylet 1886–1950) A diószegi cukorgyár szituációs terve („Situationsplan der Zuckerfabrik Nr.- C. in Dióseg“), 1924; A diószegi cukorgyár 1946-ban („Cukrovar v Dioseku v roce 1946, Diosek – Praha v červenci 1946“)
Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, Diószegi gazdaság, cukor- és szeszgyár r. t., beruházások 1938–1945
Irodalom:
POKREIS H.: Diószegi cukorgyár 1918–2008. In: SUDOVÁ E. (ed.): Barón Karl Kuffner de Dioszegh a dioszegský cukrovar / Diószeghi Kuffner Károly báró és a diószegi cukorgyár
Konferencia szöveggyűjteménye. Mesto Sládkovičovo 2009, 56
VADKERTY K.: Diószegi cukorgyár 1867–1918. In: SUDOVÁ (ed.) 2009, 42.
További források:
Ismeretlen festő cukorgyárat ábrázoló olajfestménye (kb. 1871 után), reprodukcióját közli SUDOVÁ (ed.) 2009,16.
www.katasterportal.sk (megtekintve 2012. 9. 4.]