Mr. Peter Buday
Bc. Monika Chalmovská
A szabálytalan alaprajzú, viszonylag csekély, megközelítőleg 1,4 hektár kiterjedésű park a kastélytól délre, a Fučík és a Cukorgyári utcák, valamint a Dudvág folyó által jelölt tömb szélességében terül el. A ma két részre osztott terület észak-déli irányban húzódik. A kastély déli homlokzata előtt található parkrészben a 20. század 70. éveiben zárt iskolaudvar jött létre. Városi tulajdonban és kezelésben maradt a park hátralévő nagyobb része, mely északról, a város főutcájáról és a cukorgyár felől közelíthető meg. A bejáratokat járda köti össze, amely a mai főkapu után két ágra osztódik, ezek délen újra egyesülnek. A park déli részében nem találhatók gyalogos utak.
Az adott térben néhány kisebb kertépítészeti alkotás maradt fenn: a kastély déli homlokzatának tengelyében lévő szökőkút és a mauzóleumtól északra kialakított medence. Sajátos részletet képez a figyelemreméltó művészi és kézműves kvalitásokkal rendelkező másodlagosan elhelyezett reneszánsz oszlopfő. A sarkain volutákat formáló akantusz-levelek között domborművű emberi arcélek, madarak és virágfüzérek láthatók, a profilált fedőlemez szegélyét gyöngysor díszíti. Az építészeti elem von Firmian grófnőnek köszönhetően juthatott Diószegre.
A mauzóleumon kívül még az egykori tekepálya és a ma már nem üzemelő víztisztító épületei is helyet kaptak itt. A diószegi kastélyparkot számon tartja Közép-Európa történelmi kertjeinek adatbázisa és az illetékes törvény értelmében magas, IV. fokú védettséget élvez.
A kastélyhoz tartozó térség parkosítása újabb keletű, a cukorgyár 1867-es alapítását követő korban történhetett. Az ezt megelőző időkből származó történelmi források és térképek nem utalnak tervszerűen megoldott kertre, vagy parkra ezen a helyen. Az uradalmi igazgató kúriája után elterülő tér elsősorban gazdasági célokat szolgált: egy keresztalaprajzú csűr, ló- és szarvasmarha istállók, kocsiszín, jégverem, pincék, műhelyek és pajták helyezkedtek itt el. Ma mindössze a magtár emlékeztet a parkterület egykori funkciójára.
A kastélykert átalakulásai a kúria, illetve a kastély és a Kuffner-mauzóleum kiépítésével egyidejűleg folytak. Mivel a történetével kapcsolatos források skálája igencsak szerény, a térség változásainak folyamatát és annak eredeti arculatának rekonstrukcióját a jövőben szükséges lesz pontosítani és korrigálni.
Az angol-stílusú park alapítása nagy valószínűséggel egybeesik a provizori (tiszttartó, intéző) ház a cukorgyár tulajdonosának rezidenciájáva való eklektikus átépítésével. 1885-ből származó elrendezését a 19. és 20. század fordulóján készült térképek szemléltetik. A területet íves vonalú járdák sűrű hálózata szőtte át, melyek szabálytalan, fák és szabad terek asszimetrikus kompozícióival kitöltött mezőket határoltak be.
Bizonyos szabályosságra való törekvés csak a kastély kerti homlokzata előtt észlelhető, ahol egy ovális alaprajzú mezőt alakítottak, közepén kővel szegélyezett szökőkúttal. Délebbre szabadabbá vált az elrendezés. A terület szélső részeiben (a déli és a délkeleti sarkakban) csigavonalú oldalágak futottak ki a járdákból, melyek mellett padok sorakoztak.
A park 1907-ben készült terve arról tanúskodik, hogy a térség középső részén túlnyomórészt füves, vagy alacsony növényzettel beültetett „szigetek“ kaptak helyet, lehetővé téve így a kastély képének zavartalan érvényesülését. A fák csoportjai főleg a szélsőbb részeken és a park határai mentén összpontosultak.
A kertről külön személyzet gondoskodott. A kastélynak saját kertészete volt a Dudvág bal partján, mely virágokkal látta el a parkot és magát a Kuffner-rezidenciát is. Évekig Zelinka Ferenc, majd nyugdíjazása után Niklasz Alfréd végezte a főkertészi teendőket. A báró távozását követően a parkot Misovics Flórián gondozta.
1907 után a park keleten, a szomszéd telek beiktatása által szélesedett. Itt mélyítették ki a szabálytalan ovális alakú, „partjain“ kővel burkolt tavat. Még ma is láthatók körülötte a járdákat alkotó kőtáblák töredékei.
1926-ban, a mauzóleum építésével kapcsolatban újabb változásokra került sor. A park keleti felének déli határa patkó-alakban bővült. A közepén szituált teraszon Michal Milan Harminc tervei alapján családi sírbolt épült. A mauzóleum és annak környezete – melyet délen téglafal, északon kőfalazatra helyezett vasrács zárt le – önálló együttest alkotott, beleértve annak kertészeti megoldását. Az épülettől keletre és nyugatra szomorúfűzfák magasodtak és puszpáng sövény vette körül. A sírbolt bejáratához vezető lépcső mellett petúniákkal beültetett hordozható cserepek álltak. A leltárakból tudjuk, hogy a terasz kerítésén is virágcserepek és kosarak voltak elhelyezve.
Harminc terve szerint a kegyeleti hely északnyugati sarka és a magtár között egy új, reprezentatív déli bejárat jött volna létre, kétszárnyú kapuval a kocsiknak és egy külön bejárattal a gyalog érkezők számára. Úgy látszik, hogy ez az elképzelés bizonyos mértékig megvalósult. Már régebben is létezhetett itt egy hátsó kapu, amint arra a korabeli térképek is utalnak.
A 20. század második felében véghezvitt lépések, az elhanyagolt és szakszerűtlen karbantartás a kert eredeti kompozíciós és botanikai értékeinek felszámolásához vezettek.
A fák jelenlegi összetételéből és elhelyezkedéséből bizonyossá válik, milyen kevés a park régebbi fejlődési periódusaiból származó egyének száma. Gondolunk itt olyan, botanikailag értékes fajtákra mint a juharlevelű platán (Platanus hispanica Münchh.), japánakác (Sophora japonica L.), páfrányfenyő (Ginkgo biloba L.) és a kocsányos tölgy (Quercus robur L.) Ezek szétszórva előfordulnak az egész szóban forgó területen.
1973-ban Peter Bošňák revitalizációs tervet dolgozott ki, amely viszont nem valósult meg következetesen. Bošňák nem számolt a terület történelmi képének helyreállításával, tehát az utak vonalainak, a kompozíciónak és a növények összetételének rekonstruálásával. A parkot három zónára osztott nyilvános térségként értelmezte: az északi rész a kastély architektúráját egészítette volna ki. A nyugatit a kultúrális és társasági események színterének szánta, míg a keleti a pihenést szolgálta volna.
Nagyarányú s nem túl szerencsés lépésnek bizonyult a 20. század 70. éveiben épült, a Forradalmi Szakszervezti Tanács (ROH) iskolázási központjához tartozó szálló. A kerületi műemlékvédelmi szervek által javasolt három variáns közül az utolsó valósult meg, mely szerint a szállót a képtártól egykor délre álló gazdasági épületek helyén emelték fel. A műemlékesek azzal a feltétellel adták hozzá beleegyezésüket, hogy ideiglenes megoldásként fog működni, megfelelő távolságban a kastélytól, ami azonban nem történt meg. 1979 után ráadásul egy újabb emelettel is bővítették a mai internátust.
A parkban 2012-ben a fent említett fajtákon kívül a következő fák voltak képviselve: kislevelű hárs (Tilia cordata Mill.), nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos Scop.), közönséges lucfenyő (Picea abies (L.) H. Karst), közönséges vadgesztenye (Aesculus hippocastanum L.), kőrislevelű juhar (Acer negundo L.), feketefenyő (Pinus nigra Arn.), közönséges tiszafa (Taxus baccata L.), örökzöld puszpáng (Buxus sempervirens L.), amerikai dúglaszfenyő (Pseudotsuga menziesii Mirb. Franco), szúrós luc (Picea pungens Engelm.), nyugati tuja (Thuja occidentalis L.), mezei juhar (Acer campestre L.), korai juhar (Acer platanoides L.) és európai bükk (Fagus sylvatica L.).
Az eredeti bokornövényzet szinte teljes egészében el lett távolítva a jobb áttekinthetőség és kezelés végett. A fejlődési szakaszok szempontjából a parkban a felnőtt, öregedő és szeneszcens egyéneket találunk.Többségük a felnőtt és öregedő kategóriákba sorolható. Az új és fejlődő növényzet csaknem hiányzik a parkból és teljesen abszentál a kert növényi vázát alkotó fák után következő generáció.
A történelmi kert kvalitásait veszélyeztető negatív tényezők közé tartozik nemcsak a vandalizmus, de a hiányos karbantartás és a fák rosszul végzett metszése, melynek következményei az oldalhajtások és odúk kialakulása, valamint a patogének megjelenése és ezzel együtt a egyének egészségi állapotának romlása.
Annak ellenére, hogy az elmúlt fél évszázad negatív nyomot hagyott a parkon, még mindig fontos potenciával rendelkezik. Közvetlen környezete a kastélynak és egyben összekötést alkot a történelmi Diószeg és az ipari létesítmény között. Szükséges leszögezni, hogy a mai városi park nem az eredeti természeti környezet kultiválása által jött létre. A térség még a 19. században is gazdasági célokat szolgált. Angol stílusú kertté való átalakítása – valószínűleg neves szakember tervei nyomán – 1867, illetve 1885 utánra tehető. A terület tervszerű karakterét végül a mauzóleum építése is kihangsúlyozta. Ezeket a faktorokat szükséges majd szem előtt tartani a jövőben esedékes felújítás alkalmával.
[Források:
Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, Urbaria et Conscriptiones, fasc. 172, N. 21 (1805)
Diószeg, Városi hivatal, Veľký – Diosek (Nagydiószeg) krónikája. I. kötet. Kézirat (1936), 334–335.
A Geodéziai és Kartográfiai Intézet Központi Levéltára, Pozsony (Ústredný archív geodézie a kartografie, Bratislave), inv. sz. Br 172, Sládkovičovo (Veľký–Diosek), 1892, kataszteri térkép és birtokrészleti jegyzőkönyv, 2–3.
Irodalom:
PEKAROVIČ J.: Kuffner kastély és mauzóleum. In: SUDOVÁ E. (ed.): Barón Karl Kuffner de Dioszegh a diószegský cukrovar / Diószeghi Kuffner Károly báró és a diószegi cukorgyár. Mesto Sládkovičovo 2009, 76–78.
POKREIS H.: A Kuffner család temetkezőhelye. In: SUDOVÁ (ed.) 2009, 79, 81.
Egyéb források:
Chalmovská Monika, Bc.: Kuffnerovský park v Sládkovičove, odborné vyhodnotenie (A Kuffner-park Diószegen, szakmai értékelés) Kézirat, 2012.
Középeurópai történelmi kertek adatbázisa, Sládkovičovo, 1727 sz. (2012. 10. 16.): http://www.historicgarden.net/?orszag=4&megye=22&nyelv=sk&varos=1727
A park eredeti terve a Kuffner-család levéltárából (1907 előtti helyzetrajz másolata, E. Sudovától)
A park revitalizációs terve 1973-ból (M 1:250). Kidolgozta Peter Bošňák. (másolat E. Sudovától)]