Mgr. Petra Kalová
A gőzmalom a város északnyugati szélén, a pusztafödémesi út mellett áll. Ma a vetőmag kereskedelemmel foglalkozó Agrisem Kft. telepének részét alkotja. A telket északnyugatról egy névtelen utca, északkeletről szántóföld, délkeletről a Temető utca, délnyugatról pedig az Úttörő (Pionír) utca határolja. Eredetileg „Nagy Miklós és társa Diószeg” vállalat tulajdonában volt és a köztudatban mint gazdamalom ismert. Működését 1904. szeptember 21-én kezdte meg.
Építését a szenci (Senec) Halzl József kőművesmester irányította. A gőzmalom eredetileg a pusztafödémesi és a piactérre vezető út kereszteződésében állt. 1922-ben tűz károsította, mely 500 000 koronára rúgó károkat okozott. Ebben az időben a malom üzleti vezetője Szabó Sándor volt.
Mivel a felújítás belátható időn belül nem térült volna meg, ezért a társaság 1923-ban a romokat eladta a cukorgyárnak. Az új tulajdonos felújította és cukorrépamagtárat létesített benne. Mivel közvetlenül előtte haladt a Diószeg–Újhely (Nový Dvor) kisvasút („ponvágli”), ezért az épület előtt építettek egy kétvágányos állomást. A malom így közvetlen összeköttetésbe került a valamivel később emelt Mária műmalommal, a cukorgyárral és a gazdasági udvarokkal.
Az épület nyújtott téglalap alakú, háromszintes s három részből áll. Ezek nyugatról kelet felé haladva a magtár, malom és a segédraktár. Nyeregtető fedi őket.
A magtár később létesült mint a malom, amiről az enteriőrjében fennmaradt, eredetileg külső homlokfal tanúskodik. Az új toldalék homlokzatain szigorúan követték a malom falának tagolását, s belső terében is azonos szerkezeteket alkalmaztak. A két rész közötti különbségek így alig észlelhetők.
Újabb a malom északi oldalán elhelyezett gépház tere, amely valószínűleg a 20. század 40. éveiben épülhetett. A malom és a gépház együttesen „T” alaprajzot formál.
A malom homlokzatait ritmikusan tagolják az ablaktengelyek: nyolc a déli oldalon, illetve kettő-kettő a nyugati és a keleti falon. Az eredeti ablakok rövidebb élére állított téglalap alakúak, szegmensívvel lezárva. A nyílásokba síküveggel kitöltött rácsos kereteket rögzítettek. A központi rész ablakai be vannak falazva, amit a malom magtárrá való átépítésével, s ennek során egy új szint kialakításával lehet kapcsolatba hozni.
A déli főhomlokzat nyugattól számított második és hatodik ablaktengelyében két kétszárnyú, újabb vasajtó található. Az eredeti ajtók nem maradtak fenn, viszont rájuk utalnak az ablakokéval azonos szegmensívű záródások. Az első és második emeleten, a negyedik tengelyben vészkijáratok vannak fémkorláttal védett s egymáshoz létrával kapcsolódó erkélyek formájában. Ennek köszönhetően tűz esetén az épületet gyorsan el lehetett hagyni.
A homlokzatok egyszerű megoldásúak, vakolatlan téglából. Figyelmet érdemel azonban a két különböző árnyalatú téglából készült sajátos faldekoráció, mely rendszeresen váltakozó vízszintes sávokból áll. Az első emelet ablakai feletti sávot rombuszok sora egészíti ki.
A következő dekoratív részletek az első két szint közötti párkány és a koronapárkány élre állított téglák sorából álkotott fríz képében. A párkányok alatt fogasléc húzódik. Ugyanez érvényesül az oromzatokon, követve a tető körvonalát.
Habár a malom kizárólag ipari célokat szolgált, a homlokzatot láthatóan esztétikussá kívánták tenni. Minimális eszközökkel sikerült specifikus, dekoratív hatást elérni. A téglasávok és párkányok alkalmazása, a horizontális vonalak hangsúlyozása vizuálisan egységes benyomást kölcsönöz az épületnek.
A malom masszív falai téglából vannak, minden más szerkezeti elem fából. A beltéri falakon mészhabarcs vakolat található, meszeléssel fehérre festve. A magtár diszpozíció szempontjából hosszában három-, a malom kéttraktusos. A raktár belső terében nem található alátámasztás. A belső szinteken a fa padlózat keresztirányban elhelyezett gerendákon nyugszik, melyeket nyeregfa és négyzet keresztmetszetű faoszlopok tartanak.
A többszintes magtár szerkezeti kialakításának kiváló példája az egykori gőzmalom, ahol a tartóoszlopok nyeregfával egyenlítették ki a nyomást a szelemengerendákon. A padlózat eltérő terhelését kötőgerendákon keresztül osztották szét a szelemengerendákra. A nyeregfán nyugvó szelemengerendába volt bekötve a következő szint tartóoszlopa (székoszlop). Ezen megoldásokat már a XVI. századtól kezdve alkalmazták a magtárak építésénél. A fedélszék kétállószékes, dőlt széklábas. A széklábak a második szint falára támaszkodnak. Az épület funkciójából következik, hogy a földszintről felfelé haladva az egyes szintek belmagassága csökken. A malomrészben a délnyugati homlokzatnál található az egykarú lépcsőház, mely az összes szintet – beleértve a padlásszintet is – összeköti. A lépcsők mellett található a fából készült zsákcsúszda. A csúszda a északkeleti oldalon van fémidomokkal a padlózathoz rögzítve, a padlóban található nyílás fadeszkákkal van fedve (ha nem használják). A csúszda az épület kereszttengelyében, átlósan vezet az alatta lévő szint padlózatára.
A malmok jellegzetessége a beltéri anyagmozgatás útvonala. A padlásról a földszintre a zsák cikkcakk útvonalon jutott el. Ezt az egyszerű, kezdetleges típusú anyagmozgató rendszert fejlesztették később tovább a megmunkált deszkákból készült spirálcsúszdára (ilyen típusú anyagmozgató rendszer létezett a Mária műmalomban is).
A malom épületéhez északkeletről, az udvar felől építettek egy mellékszárnyat, mely gépházként szolgált az 1940-es években. Kétszintes, nyeregtetővel fedett épület. Belső tere két helységre van osztva. A melléképületbe egyszárnyú faajtón lehet belépni. Közvetlenül az első helységben találhatóak a „Petkus Wutha” német cég által 1960-ban gyártott gépek (magtisztítók, osztályozók, elevátorok).
A földszint két standard emeletnyi magas a gépek és berendezések miatt. A második helyiségben műhely van berendezve, itt vasbetonpillér alátámasztású gerendafödém található. A külső falakon fehérre festett sima mészhabarcs vakolat. A homlokzatok kéttengelyesek, miközben az ablakok a malom ablaknyílásainak formáját követik.
[Források:
Levéltári források:
Városi Hivatal, Diószeg: Veľký – Diosek (Nagydiószeg) krónikája. I. kötet. (1936), 351–353
Irodalom:
SUDOVÁ E. (ed.): Barón Karl Kuffner de Dioszegh a diószegský cukrovar / Diószeghi Kuffner Károly báró és a diószegi cukorgyár. Mesto Sládkovičovo, 2009
ŠKABRADA J. Konstrukce historických staveb. Praha, Argo, 2003, 96–98]