Talamon Lóránt
Már a cukorgyár alapításnál a 19. században fontos szempont volt a közlekedési elérhetőség. A kuffneri gazdaságnál ez a Pozsony–Parkánynána vasútvonalra való csatlakozással volt biztosítva.
Az egyes gazdasági udvarok kapcsolatát a nagyvasúttal és a cukorgyárral a „ponvágli” mezei kisvasút látta el. 50 km fővonala és kb. 50 km mellékvonala volt. Az első vonalak 1909 körül épültek (eddig nem találtunk korábbi keltezésű okmányt). A kisvasút csak egy modern műszaki megoldás volt a sok közül, amelyek diószeghi Kuffner Károly báró nevéhez kötődnek.
A 19. század végén nem létezett a mai értelemben vett úthálózat, csak sáros földutak, ezért kellett megépíteni egy minden időjárási körülmények közt megbízható közlekedési rendszert.
A kisvasutat az intenzív mezőgazdasági termelés hívta életre, illetve a Kuffner Károly által kifejlesztett hulladékmentes gazdálkodás. Az ipari méretű cukorgyári, szeszgyári, malomi és konzervgyári terményfeldolgozás nagy mennyiségű alapanyag szállítását követelte meg. A ponvágli nagy mértékben kiváltotta a rossz hatékonyságú ökrös szekereket. A kisvasút sínpárjain mindent elszállítottak, ami megtermett a földeken, a gyárakban feldolgoztak és gyártottak, felneveltek az istállókban és ólakban.
Kuffnerék a kor legújabb fejlesztéseit használták: a ponváglin és a normálnyomtávú vasúton (iparvágány) kívül a cukorgyárban kötélpálya is volt, egy különleges műszaki megoldás. Az iszapsajtolótól szállította a mésziszapot a gyár területén kívülre. Mésziszappal a talaj savasságát szabályozták. A kötélpályát az iszapsajtolókkal együtt az 1950-es években szerelték le.
Kezdetben a ponváglit lovak húzták, egyszerre két három rakott vagont, ami sokkal több volt annál, amit a sáros földutakon az ökrösszekér képes volt elszállítani. Abban az időben a Diószegi Gazdaság híres volt a nehéz muraközi lovak tenyésztéséről.
A kisvasúti hálózat nagyobb része stabil volt, de szükség szerint használtak ún. repülő vágányokat is, melyeket ősszel a termény betakarításánál kiépítettek a parcella közepéig, innen elszállították az összegyűjtött termést és még a vágányok felszedése előtt kihordták a szerves trágyát. Ezután a vágányokat a szomszédos parcelán ismét lerakták és a betakarítás folytatódott. Ez a rendszer biztosította azt, hogy a termény késedelem nélkül feldolgozásra került, függetlenül az időjárástól.
Majdnem az összes cukorrépát a kisvasúttal szállították a gyárba, a gyárból a melaszt a szeszgyárba, a répareszeléket a gazdasági udvarokba az állatoknak, vagy a silógödrökbe és a trágyát a földekre. Csak Szeli (Horné Saliby) felől szállították a répát nagyvasúton, miután Galántán átrakták a ponvágliból a normálnyomtávú vagonokba (a pálya áteresztőképessége Galánta és Diószeg között), továbbá a távolabbi gazdasági udvarokból és az állandó mázsaházakból (több tucat az egész környéken). A ponvágli általában mezőgazdasági terményeket szállított, de mást is – járandóságot az egyes gazdasági udvarokba, majorokba, pótalkatrészeket a gazdasági gépműhelyből.
A 29 km-es vonal, mely a Szarvasmajortól (Jelení majer) egészen Óny pusztáig (Óň) húzódott rendszeresen szállított tűzifát és építési faanyagot (a Vág partján gyakorta kötöttek ki tutajok a Tátrából származó fával), illetve építőanyagot (a saját ideiglenes bányákból kavics és homok). De voltak utasai is a ponváglinak: iskolába, munkába, orvoshoz, piacra, focira és a bezárás előtt Május elsejére is jártak Galántára az emberek.
Az állattenyésztők, akik napi szinten használták az istállók környékén a kisvasutat, az 1970-es évekig tartották működésben a pályát.
A cukorgyár állandó jelleggel fenntartott a nagyvasúti állomásokon mázsaházakat (pl. Köbölkút/Gbelce, Muzsla/Mužla, Zsigárd/Žiharec, stb…), melyek a helyi termelőktől felvásárolták a terményeket, utána pedig a vasúton Diószegre szállították.
A nagyvasúton Vágújhelyről (Nové Mesto nad Váhom) mészkövet szállítottak saját kőbányájukból, a szenet és a kokszot pedig a Cseh Sziléziai Osztravából (Guttman és Rothschild).
A keskenynyomtávú mezőgazdasági kisvasút műszaki leírása
A működés megkezdésekor állati vontatást használtak, speciálisan erre a célra tenyésztett muraközi igáslovakat. A könnyebb felépítményű szárnyvonalakon a lóvontatás a kisvasút felszámolásáig megmaradt.
Diószegre 1919-ben szállították az első benzollal működő mozdonyt, és az Austro Daimler cég motoros hajtányát 1930-ban. 1942–1943-ban három gázolaj meghajtású mozdonyt vettek az O & K cégtől, melyek a cukorgyár–Poros major és a cukorgyár–Galánta vonalon közlekedtek. Az 1946-os leltár szerint a cukorgyár az Irena, Kraus cég gyártmánya (gy. sz. 6655/1912) és az Olga, az O & K cég gyártmánya (gy. sz. 3979/1910) tolatómozdonyokat használta. A levéltári adatok szerin a következő gyártási számú mozdonyok voltak a gyár tulajdonában (a nyomtávtól függetlenül): 2062, 42464, 13383, 13834, 13825 és 17307.
A II. világhábotú alatt a kisvasúti hálózat fejlődésnek indult, 1943-ban a gyár újabb két, nyersolajra működő mozdonyt vett. 1943-ban a zsidó törvények értelmében Eisler Leopold Lipót és Szold Sigmund Zsigmond felsőszeli zsidó szeszgyárosok földjeit a diószegi gazdaságnak adták bérbe. Ebben az időben a környék összes kisvasútját a cukorgyár üzemeltette.
A mezei kisvasút felszámolása
A II. világháború után a kisvasút üzemeltetése veszteségessé vált. A vasúti alépítmény és felépítmény karbantartásának elhanyagolásával a pálya lassan járhatatlanná vált, a szárnyvonalaktól indulva elkezdődött a pálya lassú felszámolása.
Ahogy a diószegi gazdaság rendszere nem élte túl a szocialista kollektivizációt, úgy a kisvasút sem, habár fénykorában műszakilag tökéletes rendszer volt s nagymértékben hozzájárult a Diószegi Gazdaság Cukor és Szeszgyár Rt. sikeréhez.
Néhány töredékét sikerült feltárnunk. Minden helyet, minden majort, amerre a ponvágli járt úgy lehet biztosan felismerni, hogy a kerítés kisvasúti sínekből van, az épületek egyforma építészeti jegyeket viselnek, továbbá a jó minőségű határi utakról, a hidakról, melyek nagyon egyszerűek, egyúttal nagyon életképesek, fasorokról, melyek a semmibe vezetnek és itt ott néhány méter sínről, mely elkerülte a „gyűjtögetők” figyelmét.
A ponvágli Diószeg és tágabb környékének szerves része volt. A fejlődést nem lehet megállítani, ezért ma kisvasút helyett kamionok, traktorok és autók járnak. De hiányzik belőlük az a romantika, amelyet nagyapáink és nagyanyáink emlegetnek, akik még a lóval, vagy mozdonnyal húzott vagonokban utaztak…
[Forrás:
Állami Központi Levéltár, Prága (Státní ústřední archív, Praha)
Vasúti Dokumentációs Központ, Pozsony
Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest
A pozsonyi Állami Levéltár vágsellyei fiókja (Štátny archív v Bratislave, pobočka Šaľa)
Ing. Jíří Kubáček CSc., VDK magángyűjteménye
Zdeněk Hrdina, magánkutató
Lengyelfalusi Imre magángyűjteménye
Oros László, magánkutató
Mgr. Pokreis Hildegarda magángyűjteménye
Ollé Dániel magángyűjteménye
Danajka Lajos magángyűjteménye
Irodalom:
KUFFNER R.: Grundprinzipien der Wirtschaftsweise der Diószeger Ökonomie, Zucker- u. Spiritusfabriks A. G: eine Einleitung für die landwirtschaftlichen Angestellten der Firma. Mit Benützung der vieljährigen Erfahrungen und auf Grund der bewährten Prinzipien Karl Kuffner´s, Raoul Kuffner]