Szerzôk: Buday Péter, Chalmovská Monika, Kalová Petra, Kirinovičová Naďa, Rössnerová Alžbeta, Sekula Róbert, Sudová Eva, Talamon Lóránt, Váňová Jana
A cukorgyár A város belterületének délkeleti határán elterülő cukorgyár 1867-ben történt alapítását követően több építési fázison ment keresztül. Területén máig jól érzékelhető az egyes épületek küldetésének megfelelő logikus elrendezés. A gyártási és az egyéb épületek egymás melletti elhelyezése az ipari termelés megfontolt szervezésére utal egy olyan helyen, ahol az egységek kölcsönös összeköttetésben voltak és így egységes szervezetet alkottak. Míg a termelési egységek a központi részben kaptak helyet, a raktárak, a műhelyek, és az irodai épületek a telek szélére kerültek. A gyár központjában ma elhelyezkedő gyártási üzem (az erőmű, a finomító és mészégető), bár megtoldva a múlt század 70.–80. éveiből származó melléképültekkel, a komplexum fejlődésének funkcionalista szakaszát (1935–1938) képviseli. A magtár, a mezőgazdasági gépek raktára és műhelye másodlagos épületek voltak, melyek azonban biztosították a gyártási folyamat haladását. Ha nem is egy időben jöttek létre, rendeltetésük miatt mégis a központ körül összpontosultak. A gyár északnyugati peremén lévő önálló részben épült fel a mélyhűtőüzemmel egybekötött konzervgyár, mint a cukorgyártást kiegészítő üzemi egység. A gyártelep északi határán álló igazgatósági épület, kaszinó, hivatalnoki lakóház a gyár vezetésének szolgált. Az említett épületek – beleértve a portát – elsődleges küldetésük mellett más funkciókkal is rendelkeztek. A főkapu mellett való szituálásukkal a gyártelep egyes részeinek küldetésére utaltak. Az igazgatóság vagy a szomszédságában álló kaszinó különleges építészeti és művészeti értékeik által kihangsúlyozzák a gyár reprezentatív voltát, és az építtető, diószegi Kuffner Károly báró anyagi lehetőségeit. Petra Kalová, Jana Váňová A 01-es lakóház-együttes Az együttes nem alkot homogén csoportot, mivel az épületek fokozatosan, különböző időben jöttek létre. A cukorgyártól nyugatra, ill. az Iskola utcában álló házak egyfajta reprezentatív negyedbe tömörülnek. Ennek legkiemelkedőbb példái a cukorgyár igazgatójának és Pfeffer Oszkárnak, a gyár prokuristájának és később ugyancsak igazgatójának villái. A közöttük fekvő szabad telkeken épült fel a gyár magasabb beosztású hivatalnokainak két lakóháza. A historizáló villákat valószínűleg a 20. század első negyedében emelték. Stílusuk, valamint nagyvonalú berendezésük utalt építtetőik gazdagságára és sikereire. A cukorgyártól délnyugatra elhelyezkedő két ház, és a hozzájuk tartozó garázsok 1904 és 1924 között épültek. A színvonalasabb lakóházak típusát képviselik, és szecessziós részleteikkel esztétizálják a város adott részét. A csoport legkorábbi építménye a hajdan vendéglőként működő ún. Wollner-ház. Az Iskola és a Cukorgyári utcák sarkán, tehát városképileg is jelentős helyen álló épületet Wollner Dávid kereskedő emelte a 20. század elején. Szomszédságában, az Iskola utcában található a gyógyszerész háza, s vele szemben dr. Pongrácz lakhelye. E villa-típusú magánházak minden bizonnyal a 20. század 20. éveiből származnak. Jelenlétük annak bizonyítéka, hogy a korabeli Diószeg felsőbb rétegei különösen érdeklődtek a város e része iránt. Naďa Kirinovičová, Jana Váňová A 02-es lakóház-együttes A Diószegen működő ipari létesítmények, úgy mint a cukorgyár, konzervgyár, a mészégető vagy a szeszgyár, a helyi és a környékbeli lakosságnak egyaránt nyújtottak munkalehetőséget. A cukorgyártásnak szezonális jellege volt: a „kampány“ általában szeptember végétől december végéig tartott. A termelést a szakképzett munkaerő mellett elsősorban a cukorgyár környékéről származó idénymunkások biztosították. A kampány alatt idénymunkások és napszámosok százait foglalkoztatta a gyár, akik többnyire a mezőgazdasági termelésben dolgoztak, a cukorgyártás melletti másodlagos munkákat végezték vagy állattenyésztéssel is foglalkoztak. Az egyes gyárak specifikus igényei – például a gyári és mezőgazdasági gépek karbantartására – úgyszintén bevételi lehetőséget kínáltak. A növényi termelés és az állattenyésztés a majorokban összpontosult, ahol a munkások a cukorgyár tulajdonában lévő vagy bérelt földeken dolgoztak. A dolgozók lakásigényeit a korban elterjedt telepek építésével oldották meg, melyek szokás szerint egy vagy több típusú, egy helyen emelt épületekből álltak. Diószegen belül a gyártól északnyugatra, a Cukorgyári utca mentén jött létre ilyen telep (kolónia). Nemcsak hivatalnoki és munkásházakat találunk itt, hanem istállókat is, melyekben a lakosok saját szükségletükre tartottak állatokat. A munkásházak már a 19. század vége, ill. a 20. század eleje óta épültek az utcában. Építésük utolsó szakasza a 20. század 40. éveire esik, ezt követően az 50-es években már csak a régebbi épületek javításairól, és a gazdasági építmények lakhatóvá tételéről van tudomásunk. A telep fejlődéséhez fontos adatokat szolgálnak az oromzati falakon megjelenő évszámok, melyek a ház építését vagy a régebbi épületek átalakításait jelzik. Az idénymunkások a cukorgyártól délre található, valószínűleg a 20. század 40. éveiben emelt munkásszállóban kaptak ideiglenes lakást. A vakolatlan téglából épült szálló érdekességei a fedett tornác és a főhomlokzat félköríves fülkéje, amelyben valaha szobor állhatott, ennek holléte azonban ma ismeretlen. A diószegi munkástelep és szálló egyike a nálunk fennmaradt, a gyár környékén összpontosuló lakóépület-együtteseknek. Terjedelmét illetően a még egészében létező, és ezért ritka hazai példák közé sorolható. Naďa Kirinovičová Malmok Diószegen három különböző korú malom maradt fenn, melyek Kuffner Károly személyével köthetők össze. A legrégibb közöttük a város keleti részében található vízi malom. Tömegében, építészeti és szerkezeti részleteiben (boltozatok a lakórészben, a gyártási rész fölötti fedélszerkezet) későbarokk épületet 1912-ben – miután Kuffnerék vétel útján megszerezték – kis vízierőművé alakították át. A város legfontosabb épületeit 1929-ig, a villanyhálózat bevezetéséig látta el árammal. Kuffner ugyanabban az évben (1912) építtette a teljesen automatizált Mária-műmalmot. A cukorgyárhoz tartozó, attól nyugatra fekvő malom önálló egységként működött, melyet ipari vágány kötött össze a gyárral. Területe a gyáréhoz hasonlóan ésszerű, termelési és nem termelési zónára való beosztással bír. A malomépület mellett helyezkedik el a két liszt-raktár és az irodaépület. Utána áll a 20. század 60-as éveiben épült gabonasiló. Az eredeti terv részét képezte a malomtól északra szituált lakóház is. A központi lépcsővel ellátott épület máig csaknem autentikus állapotában létezik. A harmadik diószegi malom a cukorgyártól északra fekvő volt „Gazda“ gőzmalom. Kuffner 1923-ban vette meg, s ezt követően cukorrépa-raktárrá alakítatta át. Úgy mint a Mária-malomhoz, hozzá is iparvágány vezetett a cukorgyárból. Petra Kalová, Naďa Kirinovičová A város Diószegnek a hazai viszonylatban is egyedinek ható történelmi struktúrája a település alakulásának három fő szakaszát tükrözi. A helynek mint a klarisszák egyik uradalmi központjának fázisát (a 14. század végétől a 18. század utolsó negyedéig) elsősorban a kastély és a templom, ill. a körülöttük csoportosuló épületek képviselik. Melléjük sorolhatók a volt uradalmi vendéglő maradványai a pincék falazatainak szintjén, és a máig álló vízi malom. A város északkeleti részében fekvő, északon a Semptére vezető országút, délről a mai Cukorgyári utca és keleten a Dudvág folyása által behatárolt területen legkésőbb a 17. századtól kezdve összpontosult a község, ill. a közeli régió világi és vallási igazgatása. A szóban forgó városrész jelentőségét a település történelmében az is kihangsúlyozza, hogy máig jól olvasható benne a felvázolt régebbi helyzet. A kastély a város központját az ipari létesítménnyel összekötő területsáv északi határán helyezkedik el. Mai alakját az 1885-ben és 1919–1921 között megvalósult átalakítások során nyerte el. Az első, Franz von Neumann bécsi építész nevével fémjelzett átépítés a reneszánsz alapokon álló későbarokk úrilakot eklektikus rezidenciává változtatta. A kastélytól nyugatra, a telek határát követve áll az egykori istálló-épület. Keletre található a cselédek háza. A kastély után elterülő angol parkot 1885 körül alapították a régebbi kúriához tartozó gazdasági udvar és kertek helyén. A térség valamikori gazdasági funkciójára ma már csak a kétszintes magtár emlékeztet. A park délkeleti bővítésében emelkedő neoklasszicista családi sírbolt Michal Milan Harminc tervei alapján épült fel. Az itt található, a századforduló tájáról származó épületek sorába tartozik még a ma már erősen átalakított tekepálya is. A második együttes a kastélytól délnyugatra, a méretes nyugati toronnyal ellátott egyhajós korai barokk templom körül alakult ki a 17. század első felében. A torony a régebbi építmény egyetlen részeként az új templom emelése után is fennmaradt. Nagyboldogasszony temploma a város történetének második szakaszát példázza, a klarissza rend eltörlését követő (1782) időszakot. Az új épületet már a megszüntetett rendek vagyonának kezelését átvevő vallásalap támogatta. Tán ehhez a korhoz köthető az ún. régi plébánia épülete. Előtte kapott helyet a Szentháromság – szobor. A település további növekedésének szempontjából a cukorgyár megalapítása hozta meg az új s egyben talán leglényegesebb impulzusokat. A gyár működése és résztulajdonosának, ill. igazgatójának jelenléte hangsúlyos nyomot hagyott Diószegen. Nemcsak a gyár közelében, de a község régi magjában is épültek a helyi környezetben újszerű minőséget prezentáló alkotások. A város képe e fél évszázad alatt látványosan átalakult. E korszak példái nemcsak az eklektikus bárói rezidencia, de az óvoda (1906) és a katolikus népiskola (1909) historizáló szellemben emelt új épületei is. Az iskola közvetlen környezete 1938 után az első világháború katonai áldozatainak monumentális emlékművével egészült ki. A helyi zsidó hitközség fejlődése a cukorgyár kezdeteihez köthető. A közösség vallási szükségleteinek szolgált a németdiószegi zsinagóga. Ebben a városrészben állt az izraelita elemi iskola is. A szélesebb környékről származó zsidó vallású lakosok temetkezőhelyét a várostól északra, a lakott területen kívül nyitották meg. A két világháború közötti években a községi hivatal, a helyi fogyasztási szövetkezet, posta és csendőrállomás, a tűzoltószertár, az ún. jubileumi iskola vagy a „Zöld kereszt“ egészségügyi központ épületeivel gazdagodott a község. Az említett épületek „városi jelleget“ kölcsönöztek a településnek, e mellett azonban nem bontották meg eredeti, a történelem során kialakult szervezetét. A cukorgyár és a hozzá kötődő épületcsoportok mellett éppen ez a tény az, mely Diószeg sajátos karakterét formálja. Peter Buday